Kevés bérigényt mondtam?
A harmadikkal tökéletesen egyetértek! Épp a jelenlegi munkahelyemen engem is ezzel szopattak meg, bár hozzáteszem, hogy ehhez az is kellett, hogy madár voltam.
Ugyanígy szerény béringényt nyögtem be a kérdésre, alku nélkül el is fogadták. 8 hónappal később új kolléga érkezett, részben én tanítottam be, összehaverkudtunk. Kicsit később már megkérdeztem, hogy mennyit is keres, és kiderült, hogy ő totál kezdőként már akkor 70ezerrel többet vitt haza! Hát ott helyben agyf@szt kaptam xD Másnap beszéltem is a főnökkel a lóvéról, és sikerült kialkudni a kollégánál 20ezerrel több nettót. Persze ezúttal már csak a rutin miatt adott tobbet, mint a kollégának. Később ő is felzárkozott, és jelenleg egyformán keresünk.
"És igen, 400 krva kevés"
Lehet, hogy Budapesten az, de keleten 200-an jelentkeznek egy ilyen munkára, lehet 600-at mondani, de akkor tuti nem veszik fel.
330 nettó az valami adókedvezménnyel együtt jött ki? Mert amúgy csak 260-270 nettó ez.
Nézd, nekem pesti egyetemista szemmel kevésnek tűnik ez főállásban, diplomával. Ha a te környékeden viszont esélytelen többet kapni, akkor sajnos ez van. A kérdés az, mit gondolsz, mire lesz elég ez az összeg, illetve te mire szeretnéd, hogy elég legyen. Nyilván 150 ezres albérletre egyedül nemigen, de ha még otthon laksz, akkor a semminél jobb, legalább szerzel egy kis tapasztalatot, meglátod, mennyire tudsz belerázódni a munkába.
Köszi a válaszokat!
Èn is elég nagy red flagnek tartom ezt a bérigényes dolgot. Nyilván nem mondhattam itt keleten egy kis városba 600 ezer bruttót. A 330 ezer úgy jön ki, hogy 25 év alatti vagyok, még itthon élek. Viszont ahol most vagyok egy màsik multinál 245 ezret keresek nettó, igaz hogy itt csak 30 órába tudnak foglalkoztatni gyakornokként. Nem tudom megéri e elmenni erre az új helyre, persze ha fel is vesznek egyáltalán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!