Munkahelyi hűtőt nem tisztelő munkatársakat hogy sikerült elkapni/leszoktatni a dologról?
"Ennyi erővel az a gazda is jogosan tett fagyállót a saját borába."
Szerintem amúgy igen.
#21 Ezt nem gondolhatod komolyan.
Egyébként a gyógyszerezést én sem tartom jó ötletnek. Egy esetleges gyógyszer érzékenység, allergia komoly problémákat is tud okozni.
Táborban a fiúk mókásnak tartották a hashajtós üdítőt, a helyi orvos már nem nevetett, amikor az egyik gyerekkel megjelentek nála a tanárok.
Nővér vagyok, és senkit nem láttam még hashajtótól meghalni, sem úgy fosni, hogy az balesetet szenvedhessen a fosás miatt. Nehogymár amúgy a tolvaj érdekeit nézzük. Ha én hashajtós szendvicset akarok enni akkor azt fogok rakni bele. Ennyi. Nem kell ellopni, nem lesz fosás. Ezért tart az ország ott ahol tart, mert a büdös tolvajok érdekeit többre nézzük, mint azt aki becsülettel dolgozik, és inkább vesz magának kaját, mint mást.
Ja, a fagyállós storyt is jogosnak tartom. Nem kell lopni, pláne nem bort b@ssza meg. Még ha valaki kaját lop azt mondom, oké éhezik, azt sem bírom. De bort lopni? Eridjenek már oda ahova gondolom. Igenis, hogy a tolvajlást jobban kellene büntetni alacsonyabb, magasabb körökben egyaránt.
24: Engem gyötört már olyan hasmenéses vírus, hogy biztos nem ültem volna volánhoz. Oké, az persze más tészta.
A lényeg, hogy semmi nem garantálja, hogy nem a kérdező fog rosszul kijönni abból, ha meglépi a hashajtós dolgot. (Pont olyan kétesélyes dolog, mint munkahelyi konfliktust verekedéssel megoldani.) Én sem értek egyet avval, hogy a tolvajok érdekeit is nézi a törvény, de sajnos ez van. Attól, hogy itt elégedetlenkedtek rajta, még nem fog változni. És amíg nem változik, addig nem kellene ilyeneket tanácsolni.
A jelölőfesték vagy jelölökrém semmi olyat nem okozhat a tolvajnak, ami miatt a kérdezőt felelősségre vonhatnák.
#15
Rosszul tudod, gyógyszerek tárolásának vannak szabályai.
#19
Arról nem beszélve hogy milyen szaga lesz… én is kihajítok bármit ami penészes, mielőtt az egész konyhának dögszaga lesz.
#26
Nekem az se egyértelmű, hogy egyáltalán kajalopásra gondolt-e a kérdező…
Miért lett lepontozva a 20-asom? Talán létezik olyan penész, ami zacskón keresztül is fertőz?🤔
28: Mert mi másra gondolhatna az alatt, hogy nem tiszteli a hűtőt? Jó, még lehet esetleg úgy érteni, hogy az illető rendszeresen belevizel, belekulázik, belehány vagy beleköp a hűtőbe, de erre elég kicsi az esély.
#29
Pl nálunk senki nem lopja a kaját, viszont sokan hagyják bepenészedni, nem csomagolják be rendesen a kaját és csöpög, ragacsos lesz a hűtő, stb. Meg van aki egymaga annyi helyet elfoglal mint 5 másik.
Szerintem ilyenekre is gondolhatott akár.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!