Mit tanácsoltok a lenti helyzetben?
Előre is köszi,ha elolvasod. Nem feltétlen megoldást várok a kérdésemre, az is lehet valamilyen szinten megnyugtató, ha úgy érzem más is volt már hasonló élethelyzetben és alakultak utána pozitívan a dolgok.
A helyzet a következő: Huszas éveim közepén vagyok és nagyjából 1,5 éve dolgozom egy energiakereskedelmi tevékenységgel foglalkozó cégnél gazdasági területen. Az általános, heti munkáimat el tudom látni de sok esetben nem igen látok a dolgok mögé és nem nagyon tudom, hogy mit csinálok, viszont a gépen szépen kikattintgatom amit kell( tehát alapszinten értek hozzá). A betanításom elég felületesre sikerült, mert 1,5 éve nagy felfordulás volt az energiapiacon, aminek következtében, én, mint új munkavállaló teljesen hátsó pályára kerültem. Ez akkor nem volt túl rossz, mert 1 hónapig nagyjából semmilyen feladatom nem volt, persze nyomasztott, hogy ennek majd valószínűleg meg is lesz a böjtje. Ezt a kis háttér infót azért mondtam el, mert részben úgy érzem közre játszik ez a helyzett abban, hogy nem vagyok magabiztos a munkámban. Azóta számos lehetőségem lett volna felzárkózni és sokszor neki is álltam már belső szabályzatok áttanulmányozásába; stratégiák megértésébe...vagy csak szimplán a hetente használt táblámban a számokm mögé látni, de vagy el sem értem érdemi eredményt ebben vagy ha mégis azt nagyjából 1 hét alatt el is felejtettem. Úgy érzem, mintha nem lenne annyira vevő erre az agyam, de ez is tteljesen változó vannak jobb és rosszabb napok is. Az elmúlt 1,5 éveben úgy voltam, hogy megcsinálom a kis feladataimat és mellete képzem magam más területeken és majd váltok valamikor de addig ez így jó lesz, mert egész jól fizet az állás (persze nyomasztott az érzés, hogy nem igazán értem amit csinálok; nem tudom normálisan elmondani mivel foglalkozom). Viszont radikális változások indultak meg nagyjából 1 hónapja az Osztályon és nem csak a heti, sztenderd feladatok vannak, hanem újításokra van szükség, egész sok feladat le lett osztva rám és mivel nincs stabil alapokon a tudásom és az ismeretem nem nagyon tudok velük haladni. Ez teljesen elveszi az önbizalmamat és úgy érzem nem is való nekem ez a terület ahol tanulmányaimat végeztem (pénzügy). Nem csak azt érzem, hogy az energia szektor nem való nekem, hanem , hogy ez az egész. Úgy érzem valamit ki kell találnom hosszú távon, mert fel fog őrölni, hogy sokat dolgozom, agyalok, még sem jutok egyről a kettőre. Ti voltatok már ilyen helyzetben és ha igen, merre billent el a folymamat?
Ha van még kérdés nyugodtan kérdezzetek és válaszolok!
Nem ismerem az objektív lehetőségeidet (pl hogy Bp-ről írsz vagy kelet-Mo-ról), de ahogy kivettem az írásodból fiatal vagy, lelkes és tanulékony, jó végezettséggel és mostmár számottevő munkatapasztalattal.
A helyedben váltanék, ha egy olyan komoly dolog mint a betanítás nem stimmel. Az hogy másfél év alatt nem vagy magabiztos, úgy érzed semmit nem tudsz, az azt jelenti hogy nem nagyon tudsz szakmailag fejlődni, ami - ha akarsz valamit az életedtől, karrieredtől - elég nagy baj...
Voltak hasonló történeteim, ha tényleg érdekel, leírhatom, a semmire nem szívesen pötyögnék oldalakat.
Elöljáróban annyit, hogy a pénzügy egyébként nem rossz szak, pont a hasonló helyzetekre is készít, valamint néha a szabadidőnk beáldozására és egyéb, formabontó módszerekre is szükség lehet.
Akárcsak egy-egy lehetetlennek tűnő vizsga előtt.
Az én betanulásaim egyébként (érzetre) katasztrofálisak voltak, ennek ellenére a legtöbb helyen egész sokáig el-evickéltem.
Ez a munkahely nem neked való. Nem értesz hozzá. Tönkre mész.
Válts!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!