Milyen úgy hétvégén dolgozni, hogy mindenki a családból/baráti körből csak hétköznap dolgozik és mindig hétvégére tervezik a programokat, így a nagy részükön nem tudsz részt venni?

A hétköznapokat szeretem benne. Már nehéz lenne visszaszokni ahhoz, hogy mindig a délutáni tömegben kell bevásárolni, meg nem mehetek el uszoába úgy, hogy egy szabad sávom van, annyira kevesen vannak, vagy, hogy ügyintézéskor csak pár kismamát kell kivárnom, nem 2 órát. Egyszer elmentem túrázni a szabad hétvégémen, és konkrétan undorodtam attól, hogy tömeg van, kerülgetni kell az embereket az egyfős ösvényen, meg mindenki köszönget, az elvetemültebbek még beszélni is akarnak, sokkal jobb hétköznap napközben egyedül végigjárni egy rövidebb szakaszt, úgy, hogy egy akasztott lélekkel nem találkozol.

Nem tudom, mióta dolgozol így, én idestova hatodik éve vagyok olyan beosztásban, hogy havi egy hétvégém van. Eléggé leszűkült a baráti köröm, ez tény, de szerintem ez nem feltétlenül baj. Én egy csomó ember miatt bevállaltam, hogy megyek hajnalos műszakba, túlórázok, utána találkozunk hétvégi napon, mikor neki jó, és én már nagyon fáradt vagyok, megyünk erre-arra, és néha nagyon tudtam magam sajnálni, hogy a többiek most ihatnak, én meg nem, mert alig pár óra van már a következő műszakom kezdetéig, nem józanodnék ki, de leszartam, elbeszélgettem a részeg énjükkel egy kólát szlopálva, tudva, hogy semmit nem fogok aludni a következő műszak előtt, nekem ennyit bőven megért a puszta társaságuk. Aztán, mikor mondjuk nekem nagyon szar hetem volt, és még csak nem is akartam hajnalig inni, vagy ilyesmi, csak egy órára akartam elhívni valamelyik barátomat sétálni, hogy figyu, nagyon kellene most beszélgetnem valakivel, akkor beközölte, hogy ja, ő fáradt, meg reggel korán kel (kb. este hatkor taliztunk volna, reggel nyolckor kel). Nagyon sokat tanultam ezekből. Két barátom maradt, mindkettő olyan, hogy ha hétköznap akarok találkozni, ha csak nincs tényleg kötelező elfoglaltságuk, akkor jó nekik. Ahogy a kedvükért én is mindig ráérek, a "jaj fáradt vagyok" "barátok" kedvéért meg már én sem vagyok hajlandó egy perc alvást, vagy önmegtgartóztatást, sport kihagyását, tervezett napi rutin kihagyását se feladni.

Nem azt mondom, hogy nálad is ez lesz a helyzet, de nálam nagyon durván kiütközött, hogy ki az, akinek fontos vagyok, meg ki az, aki csak akkor szeret velem időt tölteni, ha épp unatkozik és nincs más. A családod meg majd megoldja, attól még, ha jó a kapcsolatotok, tölthetsz velük minőségi időt, hogy te épp nem tudtál részt venni a nem tudom, min. Attól még, mikor neked van szabadidőd, mehetsz haza, gondolom, hétköznap sem rúgnának ki a családi otthonból, és lehet a szüleid munkája után beszélgetni, közösen főzni, filmezni meg társasozni, és legalább chillezhetsz a házukban, mikor senki nincs otthon. Kb. öt éve nem voltam otthon karácsonykor, ez lesz az első, hogy tudok a szüleimmel ünnepelni, de így sem tudok ott lenni szenteste, mikor nálunk az ajándékozás van. Apám felajánlotta, hogy vezet a kedvemért 200 km-t oda, a munkahelyem előtt vár, vezet 200 km-t vissza, és akkor éjfélre pont be tudunk esni az éjféli misére, és majd a mise utánra halasztják a vacsorát és az ajándékbontást, én még nem tudom, mi legyen, mert nem szeretném, hogy öt órát vezessen csak azért szenteste, mert nem tudnék elmenni hozzájuk tömegközlekedéssel, eddig is tök jól működött, hogy én a karácsony utáni szabadnapjaimon elmentem kozzájuk, mikor ők úgyis szabin voltak a két ünnep közt, és akkor "bepótoltuk", mert végül is az csak egy dátum, de ennyi év után szép lenne újra egy közös szenteste.