Hogyan viszonyuljak ehhez a kollégához? Már szóba se áll velem.
Felmondási időmet töltöm, ami sajnos 2 hónap. Becsületesen letöltöm,dolgozok, két hete betegedtem meg, de akkor is csak pár napot maradtam otthon. Most érkeztem az utolsó héthez,nagyon sok feladatom van,hogy mindennel időre elkészüljek. Az egyik kolléga a csoportomból megbeszélést szervezett, ami a karácsony körüli teendőkről, ötletekről szólt (engem már nem érint, 3 nap múlva letelik a felmondási időm). Úgy alakult, hogy csak a végére tudtam odaérni a megbeszélésnek, mert menet közben még két határidős feladatot is rám bíztak. Elnézést kértem, elmondtam, hogy többen megtaláltak feladatokkal. Erre annyit mondott, hogy ezen a megbeszélésen mindenkinek részt kellett volna vennie, és nem kifogásokat kellett volna keresni, ő mennyit dolgozott meg készült erre.
Még egyszer elmondtam, hogy a feladatok egyike sem tűrt halasztást,de nem értette meg.
Azóta nem szól hozzám és a csoport többi tagjának olyanokat mond, hogy persze nekem már mindent lehet és ő is szeretné mindenből kihúzni magát,semmit se csinálni, meg táppénzre menni. Ami persze nem igaz, ki se látszom a teendőkből. Megjegyezném a csoportvezető sem tudja még mindig, hogy kinek adja át a feladataimat, a helyemre még nem sikerült felvenni senkit. Teljes káosz van, úgy csinálnak, mintha nem mennék el jövő héten. Kapom a megjegyzéseket, hogy a legrosszabbkor megyek el, rengeteg munka lesz a következő hetekben.
Sajnos azóta nem vagyok nyugodt, gyomorgörccsel járok be dolgozni, pedig eddig azt hittem nem fogunk rosszban elválni.
Mit kellene tennem most, hogyan viszonyuljak mindenhez?
Még utoljára jól beléd rúgnak, mert árulásnak veszik a felmondásodat.
Én a helyedben nem bajlódnék azzal, hogy igazságot szolgáltassak. Elhiszem, hogy szarul esik ha bántanak. De nem tudsz belőle ügyet csinálni, mert még ha lenne is valami következménye, te akkorra már rég nem vagy ott.
Azt írtad, 3 nap múlva letelik a felmondási időd. Nincs más hátra, mint kibírni, és visszaszámolni a napokat.
Itt ugyan fordított felállásban, de konkrét jogesetet tárgyalnak (itt a bántalmazó munkatársnak mohdott fel munkáltatója azonnali hatályú felmondással, és a bántalmazó perelt). A felállás tehát más volt, de az idevonatkozó lényeg az, hogy a bíróság ezt elfogadta, jogosnak ítélte meg, még úgy is, hogy a bántalmazó munkatársat senki nem figyelmeztette előzetesen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!