Érint téged a munkahelyi kiégés? Miért?

Jelenleg érint.

Imádtam ezt a munkát, mikor beléptem, és mai napig találok benne élvezetes dolgokat. De azt látom, hogy a csapat, akikkel kezdtem, pár kivétellel már felmondott, elment. Nagyon mélyen belém ivódott, hogy mikor tavaly novemberben (!) végre kaptam szabit, az utolsók közt (figyelembe se vették a szabikérelmeim, ahol én egy júliusi hétvégét, meg szeptember végét requesteltem, míg a többiek megkapták, amit kértek), és visszatértem két hét után, alig volt ismerős arc a munkahelyen, annyi újat vettek fel, mert annyi régi lépett ki. És mostanra ott tartunk, hogy szinte csak nálam tapasztalatlanabbak dolgoznak itt, és ennek ellenére ők lépdelnek előrébb a ranglétrán, míg én, mintha nem is léteznék. Egyszer bementem a felettesemhez, hogy megkérdezzem, hogy én mégis miért vagyok kihagyva mindenből, én miért nem lépek soha előre, miben vagyok gyengébb, miben kellene fejlődnöm. "Megnyugtatott", hogy nagyon jó munkaerő vagyok, meg vannak velem elégedve, és kulcsfontosságú, ahogy az újakkal bánok, ahogy őket betanítom, de továbbra sem léptem előre, egy fél centit se! Indokás nincs, viszont a 18-24 éves munkatársaim közül, akiket én tanítottam be, egyik annyira elfelejtette, hogy mikor zöldfülű volt, és tanácsra volt szüksége, vagy épp hibát hibára halmozott, akkor én segítettem ki, hogy nekiállt kisfőnökként viselkedni velem, helyretettem, de aztán ismét meglátogattam a felettesem, az incidenst nem említve, hogy most már szerintem tényleg feltűnő, hogy csak én nem léptem még előre, szerintem ennek kell, hogy legyen oka, valamit nagyon elszúrhatok. Nem, nem, nincs semmi, ha valamit rosszul csinálnék, már szólt volna. Minden rendben van, nagyon meg van velem elégedve, jó munkát végzek. Mondom akkor esetleg lehetne arról szó, hogy én is lépjek egyet előre? Hááát, majd meglátjuk.

Azóta is meglátjuk, ennek már legalább fél éve. Egy ideje már csak az abszolút minimumot teljesítem, ami elég arra, hogy ne rúgjanak ki. Semmi kedvem már maradni, igazából csak pénzt gyűjtök ahhoz, hogy külföldre költözhessek, de amint vége a munkaidőmnek, kapcsolom is ki az értesítéseket a mobilomon, csak akkor túlórázok, ha megkérnek, és biztos lehetsz benne, hogy feliratom, és elszámoltatom.

Fasz kivan, őszintén.

Igen. Képernyő előtti munka, eleve rizikófaktor.

Régen ugyanezt a munkát nagyon szerettem csinálni, kihívást láttam benne. Ez szép lassan megváltozott, csak a stresszt láttam a munkában, semmi kedvem nem volt az egészhez, reggelente alig bírtam leülni a gép elé. Gyógyszert kellett szednem a vérnyomásomra, hónpokig hasmenésem volt.

Munkahelyet váltottam, kihívás ott se volt, cserébe sokkal szarabb volt mint a korábbi, felmondtam ott is, most nem dolgozom. Próbálok kihúzni még pár hónapot mielőtt újra dolgozok, de még az is megfordult a fejemben hogy valami teljesen másba kezdjek.

Igen.

Idiòtákkal vagyok körbevéve egy fos helyen, hideg van, nem biztosítanak semmit, és szó szerint írni-olvasni nem tudò mégis okoskodò agyhalottakat kell hallgatnom állandóan, ráadásul nincs hétvége, ünnep, meg semmi. Hülyének néznek engem is, direkt analfabétákhoz osztanak. A fizetést most csökkentették, pedig mindenhol emeltek. A főnököm egy se ggfej, ha két miliméterrel arrébb állok, mint kéne akkor már szòl az összes felettesemnek, akik egy hétig ba szogatnak, stb. Ráadásul nagyon sokat ingázok is, és a benzint sem fizetik. Tudnám még sorolni.