Szerintetek is felháborító, hogy ezért kaptam szaktanárit? (18/l)
Egyszerűen nem hagy nyugodni a dolog. Gondoltam megosztom veletek mi történt. Kíváncsi vagyok a véleményekre.
Pénteken történt az eset. Harmadik órám töri volt, tudni kell, hogy a tanárnő nem a legkedvesebb ember a Földön, de nincs vele rossz viszonyom, mert én figyelek meg csöndbe vagyok az óráin.
Nem szereti, ha órán kijarkálnak a diákok mosdóba, nem is szokta engedni. Picit félve tettem fel így a kezem, hogy kimehetek-e mosdóba, mert még volt hátra 30 perc csöngőig. Nem engedte. Eltelt 10 perc és ismét feltettem a kezem, mert nem éreztem már jól magam. Kiengedett végül nagy nehezen, de mondta hogy siessek vissza, mert ez nem megnegedett, hogy megzavarjuk az órát ilyenekkel.
Második emeleten volt az óránk, viszont az azon a szinten levő mosdó kocsit forgalmas még órán is, meg nem a legjobb, így inkább lementem egy szinttel lejjebbi eldugottba, hogy nyugodtan vécézhessem oda kevesen járnak mert olyan helyen van ahol nem nagyon van terem.
Na mindegy és a lényeg, hogy 3-4 perccel később elküldte a tanár az egyik lányt nézze meg merre vagyok. A lany ugye nem talált a mosdóba fent, így azt mondta a tanárnak, hogy nem vagyok ott. És erre a tanar azt hitte lógok, ezért kaptam egy szaktanárit. Amikor visszamentem leszidott és felhaboritónak nevezte amit tettem, hogy átvertem, próbáltam megmagyarazni de meg se hallgatott. 😔
Félek, hogy ezek után szivozni fog velem keményen. ☹️
Ne foglalkozz vele. Nem tilthatja meg, hogy kimenj a wc-re. Ha rendesen tanulsz meg nem tud veled kicseszni.
A szaktanári meg kb semmit nem ér, nem jelent.
Az efféle tanárt nem kéne alkalmazni az iskolának.
Alapból az értelmetlen és igazságtalan, hogy lógásra szaktanárit adna a tanár valakinek nem igazolatlant. De te még nem is lógtál, hanem csak kimentél wc-re.
Én a helyedben szólnék az igazgatónak mert 5-10 perc mosdózásért nem kéne kiakadnia a tanárnak, főleg nem szaktanárit vagy igazolatlant adnia, és ha rászáll valakire azért is nyugodtan szólj vagy a szüleid az igazgatónak, mert ezt bűntetik, ez szembe megy a törvénnyel.
Össze kéne varrni a segglyukát az ilyen debil tanároknak. Megy ám a rabszolgaságra felkészítés, de azért az mégis türhetetlen, hogy hugyozáshoz is külön engedély kell! Semmi zavaró nincs abban, hogy kipusmog a teremből csendben.
Na ezért nem tudom sajnálni a "hű de elnyomott" tanárokat..
Szerintem ezen ne izgasd magad, nem éri meg energiát fektetni az idegességbe.
Én sosem kéredzkedtem ki wcre csak kijelentettem, hogy megyek.
Gyűjtöttem is az intőket mint a cukrot.
Csak azért nem lettem kirúgva mert angol és matek versenyekre mindig engem küldtek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!