Miért nem hozzák vissza a közveszélyes munkakerülés fogalmát?
Persze nyilván az nem tartozna ide aki egészségügyi gondok miatt nem dolgozik. De az ilyen gazdag apuci-anyuci gyerekeit, meg akik Instagram magamutogatással meg idétlen videók gyártásával keresnek egy csomó pénzt, azokat nyugodtan el lehetne küldeni közmunkára, hogy csináljanak valami hasznosat, ne csak élősködjenek a többi emberen. Kisebbségieket, hajléktalanokat dettó, legalább addig sem a tisztességes embereket zaklatnák a köztereken. Csomó társadalmi probléma megoldódna.
Nem is értem ezt miért törölték el annak idején.
Ha 50-100 évvel ezelőtti dolgokat rángatunk vissza, ami már akkor is szar volt, az nem haladás, az leépülés.
Anno ezt a förtelmes diktatúrát azért lehetett megvalósítani, mert volt ipaunk, gyáraink, mezőgazdaság, stb, stb és a munkáltatók sem a mai kitenyésztett sznobok voltak, akik még a takarítói posztra is érettségit kérnek és fényképes szakmai önéletrajzot. Akkoriban kicsit szolidabb elvekre épült a rendszer
Persze voltak egyenlőbbek, meg sunyi kis élősdik, de a közép és egyszerűbb rétegnek is osztottak lapot. Aztán a gengszter váltással jöttek a rongyrázó, zavarosban meggazdagodott, csak a nagyzoláshoz értő vállalkozók és ez az ártalmas sáskahad vette át a munkaerőpiacot. A tökéletes dolgozót keresik, gombokért. Szerinted ezet a kiskapus svindliket sehogy sem lehetne kötelezni hogy az idősödő, csunyácska, 8 osztályos mancikat is foglalkoztassák. Másik, hogy hála istennek a víziód megvalósításához nem létezik mar az oeszágban elég munkahely.
Az a baj a magyarral, hogy folyton a lepukkant őskorról nosztalgiázik, ahelyett, hogy mfejlődőképes, újító szellemű jóléti országokról venne példát!
Nem a munkanélküliek viszik el itt a sok pénzt boomerkém, az igazi élősdiket magasabb körökben keresgéld!
Mondjuk, te is dolgozhatnál, talán nem érnél rá ilyen kártékony hülyeségen agyalni és terjeszteni.
Adjak még egy évet ennek az országnak-világnak, vagy már nem érdemes?
Mert hogy nem tiszta a helyzet, az a vaknak is világos.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!