Hogy kerülhetnék közelebb a koleganőmhöz?
Egész nyáron csak én és a főnököm lánya leszünk a munkahelyemen, egy két éve ismerjük egymást, de kicsit olyan semmilyennek, hidegnek érzem köztünk a dolgot.
Nem az a célom, hogy felszedjem, hanem hogy egyáltalán megismerjük egymást egy kicsit jobban, ha már egész nyáron egy helyen fogunk dolgozni.
Hogy tudnék közeledni felé, hogy ne legyen félreérthető, nyomulós?
25f, ő 29
"A munkahelyre sztem dolgozni járj és ne barátkozni."
Na most én már veszítettem el úgy - egyébként jó - munkahelyet, hogy tényleg "csak" dolgozni jártam be, kizárólag saját magammal és a munkámmal foglalkoztam, és kib....ul nem "barátkoztam" senkivel, vagyis nem beszéltem ki a másikat a háta mögött, nem jártam 10 percenként a dohányzóba pletykálni, hogy ki kivel kavar a munkahelyen, és legfőképp, nem vittem be a magánéletemet a munkahelyemre.
Így bepanaszoltak a főnöknek, hogy "nem lehet velem kijönni", és "nem vagyok csapattag." Hát, tényleg nem.
Az a degenerált f@sz, meg hallgatott rájuk, és kirúgott.
Ja, az egy percig sem számított, hogy a munkámba egyébként nem tudtak belekötni, de mivel próbaidős voltam, így kirúghattak.
Természetesen éltek azzal a jogukkal, hogy nem kell indokolni ilyenkor kirúgást.
Vissza is éltek a kib.....ott "jogukkal", nem is indokoltak semmit a tetves disznók.
Szóval, van az úgy, hogy a saját jól felfogott érdekedben "barátkozni" kell a sok idióta, gennyes f@szkalappal a munkahelyen......már ha kell a munka...
De szerintem Neked tetszik a csaj.
Hát a rossz hírem: Mindenki csak azt érti félre, amit félre akar érteni.
Innentől kezdve nehéz úgy közeledni, hogy az ne nyomulás legyen, ha Neki nem jelentesz semmit olyannyira, hogy "keresztülnéz" rajtad.
Így ezt azért előtte ki kellene derítened...
"Nem az a célom, hogy felszedjem,..."
Nem. Persze..... Mindenkinek ez a célja előbb - utóbb.
"hanem hogy egyáltalán megismerjük egymást egy kicsit jobban,...."
Ez pont a "felszedés" alapja.... így kezdődik.
Ha nem sikerül vele "barátkozni" és elküld melegebb éghajlatra, akkor az Neked lesz rossz, mert elég sz@r olyan helyen dolgozni, ahol úgymond kikosaraztak, mindegy mi az igazság. Mindenki tudni fogja, mert az ilyesmi nem marad titokban.
Ha meg Téged nem érdekel a csaj, akkor meg Ő fogja azt hinni, hogy különbnek gondolod magad, és ezért fog kiutálni.
Az emberek - sajnos - így működnek.
Szerintem, inkább válts munkahelyet...
5. sztem téged nem azért rúgták ki mert nem "baratkozál"
Konkrétan nem hiszem, hogy egyenlő félnek tekintetted a kollegaidat ha gennyes fsznak hivod őket a főnököt degeneraltnak meg úgy összességében tetves disznoknak őket..
sztem amíg ott voltál addig is így gondoltad és azért ez érződik..
En lehet nem baratkozom, nem vagyok velük jóban de rosszban se.... ettől még nem nézem le őket. A magánéletem nem tartozik senkire, de ettől még nem vagyok rosszban sem senkivel
nem érzem magam különbnek sem jobbnak csak egy eleme vagyok az egesznek..
És igen.. semmi jogsértő nincs abban, hogy nem indokolták.. nem kötelesek, meg minek is vennék rá a fáradtságot.. 2 nap múlva a kutya se emlékezik majd ott rád.
6 - os!
Fogalmad sincs arról, hogy miről beszélsz!
Nem voltál ott!
"És igen.. semmi jogsértő nincs abban, hogy nem indokolták.. nem kötelesek, meg minek is vennék rá a fáradtságot.. 2 nap múlva a kutya se emlékezik majd ott rád."
Mert így illik, baz+! Emberileg, nem jogilag.
Ha valakiben nincs annyi gerinc, hogy szemébe mondja a másiknak, hogy mi a baja vele és miért rúgja ki, - helyette inkább jön a "nem vagyok köteles indokolni" f@szsággal, akkor ez róla szegénységi bizonyítvány.
De ha ezt neked magyaráznom kell, akkor ez téged minősít.
7. nekem nem kell magyarázni.. Nekem van munkám. :)
Ha ott voltam, ha nem, nem számít, egy ideje már dolgozom és láttam már hozzád hasonló kedves szerény kollégákat.
Te ide csak okádék dolgokat írtál egy sor emberről.. de nyilván te meg tökéletes vagy, sőt élmunkás és téged a degeneralt fsz főnököd kirúgott, mert az idióta, gennyes f@szkalap munkatársaiddal nem sikerült csapatként együttműködni. Tuti az ő hibájuk, mert te amúgy jó fej vagy, mindenki más degenerált meg idióta.
Nem kötelesek megindokolni, nem is szokták, a kedvedért sem fogja senki venni a fáradtságot erre. Nem gerinc kérdése, csak nem számít.. okos vezetők nem pazaroljak felesleges dolgokra az idejüket és ez felesleges.
Ha egyébként megmondta volna akkor is ugyanígy fröcsögnél itt, mert te nem lehetsz sosem hibás semmiért kizárólag más a hülye.
ha intovertált / nem érdekled, akkor ennyi idő után ha nem nyitott feléd, szerintem ez után se fog.
Viszont: bár te azt írtad, hogy nem felszedni akarod. Nekem van egy olyan storym, hogy egy volt kolléganőm fél évig kb. köszönni se köszönt, aztán fél év után felszedtem úgy, hogy összejöttünk. Egész nagy szerelem is volt.
Szóval másfelől nem kell sokat titulálni annak, ha nem beszéltetek sokat. De aztán lehet az is, hogy tényleg nem kíváncsi rád és el van a maga világában.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!