Mi volt a legmegalázóbb dolog, amit munkahelyen műveltek veletek?

Amikor diákmunkáztam (szarabb helyeken), akkor úgy bántak velünk, mint egy darab sz*rral.

Igazából nem érdekelt, mert tudtam, hogy nekem ez csak diákmunka, ők viszont egész életükben itt fognak nyomorogni. Ha valaki csúnyábban beszólt, akkor visszaszóltam és ennyivel el volt intézve a dolog.

Az nyugtasson igazából, hogy te csak ideiglenes vagy ott, ők viszont sz*pnak. Ez korrelál is azzal, ahogyan viselkednek.

Csak azért plusz akadályokat gördítenek elém, hogy valaki el tudja adni - értelmetlen körítésbe csomagolva - a létjogosultságát.

Tehát amikor eladó vagy egy csemege pultban és időről-időre olyan kérdésekre válaszolva kell bizonyítani a munkakörre rátermettségedet, hogy "Hány aktívan dolgozó fodrász dolgozott Vlagyivosztokban 1922-ben?", akkor ökölbe szorul az ember bokája!

A csoportvezetőm utolsó dobása: megbeszéltünk valamit rögzített vonalon, én ahhoz tartottam magam, majd 2 óra elteltével írt egy lecsesző e-mailt, amiben teljesen mást kért számon és rátette a vezetőséget és a teljes HR-t. Megdöbbentem, azt hittem skizofrén. Hiába könyörögtem, hogy hallgassák vissza a beszélgetést, a felettese (aki egyben régi cimborája) ezt megtiltotta. Csak miután felmondtam tudtam meg, hogy szándékosan csinálták. Szintén ő: 3 éven keresztül egyetlen csoport meetingen sem engedett részt venni. Aztán létrehozott egy Messenger csoportot is, hogy majd ott kommunikálja a fontos dolgokat, de nekem ahhoz sem adott hozzáférést.

HR: csopvez el tudott intézni olyan ügyre szóbeli figyelmeztetést, ami meg sem történt. Ezt jeleztem a HR felé és elkértem írásban, hogy hivatalosan lehessen rá reagálni. 4 hónap elteltével sikerült megkapnom többszöri kérésre. Kérdeztem hogy lehet ellene fellebbezni (mert erre egy nem létező szervet tüntettek fel), mire a válasz: „úgysem számít bele semmibe”. Jó, jó, de szeretném ha lenne nyoma. Válasz: sehogy. Írjak egy megjegyzést, majd mellé csatolják. És ez egy bank contact centere volt (Erste).