Mit csináljak, ha anyámék erőltetik, hogy vállaljam el a munkát?
Nagyon elcsesztem az utóbbi időben a dolgokat. A munka világába való lépés előtt állok, alapdiplomám megvan. Két lehetőség között őrlődtem hónapokig, mégpedig vagy a közeli megyeszékhelyen vagy Budapesten keresek állást. A szívem valahol inkább Pest felé húzott inkább, ezért oda jelentkeztem, de anyámék erőltették a megyeszékhelyet is, hogy azt se zárjam ki, viszont annyira nem akartam, hogy hiába voltak nyitott állások, nem jelentkeztem, nekik pedig azt mondtam, hogy nem hirdetnek olyan pozíciót, ami nekem szól. Időközben Budapestről visszajeleztek egy munkával kapcsolatban, kezd elég komolyra fordulni a dolog, de most, hogy benne vagyok látom igazán, hogy mivel is járna ez, viszont anyámék erőltetik, hogy vállaljam el, mert válság van/lesz és a környéken meg nincs munka. Bonyodalmat gyarapítja, hogy mostmár szívesebben jelentkeznék a közelembe, de már nincsenek meg azok a pozíciók, amik addig.
Tehát tudom, hogy jó nagy idióta vagyok, de ti mit csinálnátok a helyemben? El vagyok veszve, azt se tudom merre áll a fejem.
Nem a megmondó ember akarok lenni, mert a leírtak alapján én sem tudom jobban, de itt inkább az időt kell nézned és a következő éveket:
Hosszútávon terveznél ott dolgozni?
Tovább szeretnél tanulni?
Az ingázással töltött időt is vedd figyelembe, ha ez az idő több mint másfél óra oda és másfél óra vissza, akkor érdemes elgondolkodni azon hogy a fizetés engedi-e az albérletet.
Itt pedig amit át kell gondolni az hogy otthon, a szüleiddel hány évig tudsz még egy háztartáson belül lakni és itt a fő szempont az hogy mennyit tudsz úgy spórolni ha velük laksz, illetve mennyit ha albérletbe költözöl.
Mindkettőnek megvan a maga előnye. Mennyit fizetnél bérletért, ha autóval ingázol mennyi a fenntartási költség. Ezeket azért érdemes átgondolni, mert ha pl van aki 28-30 éves koráig simán "mamahotelben" lakik és úgy spórol össze egy saját házra, míg más akik kitalálták a "mamahotel" kifejezést elmentek albérletbe.
Nyilván munka és munkahelyfüggő is, de ha tisztában vagy mennyit fizetnének Budapesten és mennyit a megyeszékhelyen és pro-kontra összetudod hasonlítani hogy neked melyik éri meg jobban, akkor nem csak látszólag állsz nehéz döntés előtt.
Ingázás miatt Pesten nem tudok teljes munkaidőt vállalni, csak részt, így ez nyilván nem annyi pénz. Albérletben nem gondolkodok, mert nem akarok arra keresni. Az ingázás kb annyi időt venne el az időmből, amennyi egy napi munkaidőm, de több napi home office van.
#4 Ha nem értenéd, akkor nem az a probléma, hogy nem akarok dolgozni menni, hanem az, hogy hova..
Hát, ezért nincs értelme hazudni...
De most akkor kaptál ajánlatot?
Illetve hogyan oldod meg a bejárást?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!