Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Mit mondhatnék az interjún,...

Mit mondhatnék az interjún, ha megkérdezik miért váltottam? Mindegyik munkahelyem nagyon szerettem, de voltak olyan kollégák akik miatt el kellett jönnöm.

Figyelt kérdés

Traumatikus gyerek korom volt, társaim kikezdtek, lelkileg bántottak, kiközösítettek.

Ennek egyik következménye, hogy ha negatív légkörű munkahelyre kerülök, ahol talán még rám is száll egy-egy kolléga (sajnos minden munkahelyemen volt ilyen, gondolom megérzik a félelmem szagát), akkor menekülőre fogom a dolgot. Itt most nem pityogásról van szó, volt olyan kolléganőm, aki kitépte a fülhallgatót a fülemből és beleordított, mondván, "Neked beszélek", pedig direkt amiatt volt bedugva a fülem, hogy tudjak a munkára koncentrálni ne őt kelljen hallgatni. Majd utánna elment a nagyfőnökhöz és előadta a kitalált sztoriát rólam, amiért szintén én kaptam. Egy másik munkahelyemen a senior kollléganő az egész iroda előtt (nagy egy légterű iroda volt) üvöltve alázott meg, mert nem is tudom mi oka volt rá és voltak még hasonló esetek. Hát emiatt váltok sűrűn munkahelyet.

Viszont most van egy rámszabott pozíció, ami minden álmom és tapasztalatom is van hozzá, de félek be sem hívnak, a váltásaim miatt.

De ha mégis, mit monhdtanék miért váltottam?

Már annyira lent voltam az utóbbi időben, hogy felkerestem egy pszichiátert aki beutalt pszichoterápiára, aminek nagyon örülök, mert kezelve lesz a problémám.


2023. febr. 13. 14:30
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
0%

"Úgy látom a kérdezővel van baj mindig."

. Mert feltételezed, hogy ugyanazok váálaszoltak a másik kérdésnél, mint itt?

Van egy borzasztó stílusod, az látszik.


Meg az is, hogy nem nagyon tudsz kiállni magadért.


Na, most ha kiderül, hogy a kollégák miatt kellett sűrűn váltani de nem adod elő hitelesen, könnyen jöhet az le, hogy veled van a gond valójában.

2023. febr. 13. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
10-es: ha nem írod be 9-ből a rövideket, akkor mennyi? 8 év alatt 6? Az már nem olyan sok, az első határozott idős volt, ott meg is van a válasz, a többi pedig mehet a mentén (vagy hasonlóan), amit írtam. 9-es voltam.
2023. febr. 13. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
36%
Az igazat ne mondd el. A csapatról csak jókat szabad, jó volt az atmoszféra, mert ha rosszakat mondasz, akkor a következő munkáltató felni fog, h róluk is rosszakat fogsz mondani később. Valamit kamuzni kell pl: nem tudtál szakmailag előre lépni, új kihívásokat keresel ilyesmiket kell mondani.
2023. febr. 13. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
0%
Mondd azt hogy rossz volt a kaja, nem volt a közelben semmi.
2023. febr. 13. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
El lehet mondani az igazat, viszont igyekezz jó színben feltüntetni magad. 7 év alatt 3 munkahelyem volt, egyik helyről kirúgtak, elmondtam egyenesen, hogy szar voltam és hibáztam. Érdekes módon felvettek.
2023. febr. 23. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!