Normális az, hogy Járai Máté sorstársának érzem magam?

Nagyon szomorúan olvastam a napokban, hogy mi történt vele, korábban is figyelemmel kísértem a munkásságát. Ha én főnök lettem volna, akkor nem küldtem volna el. Én is jártam már úgy, mint ő. Lelkesen és vidáman dolgoztam sokáig, majd a környezetem nem tudta elviselni a személyiségemet, pedig a problémák nem bennem kezdődtek, hiszen alkalmazkodtam mindenhez és mindenkihez. Ő is kap a mai napig sok pozitív és negatív véleményt, velem is így történik, már ott tartok, hogy nem fogadom a véleményeket, mert nem érdekelnek az emberek, hiszen a jóság bennem kezdődik. Jogos az, ha nőként, egy férfihoz hasonlítom magam?