Kolléga kifizettetheti velünk a kutyája műtétét?
Egyik nap behozta kutyáját a munkahelyre, nap végére elkezdett nyüszítve sántítani.
Nem tudjuk mi történt vele, lehet valaki elütötte gurulós székkel.
Mint kiderült eltört a lába és meg kellett műteni.
Kolléga most rajtunk szeretné bevasalni az orvosi költséget.
Nem tudom milyen fajta kutya, tenyeremben elférne de gazdája azt állítja, hogy nem kiskutya hanem ekkora méretű felnőtten is.
Ez abszolut a gazda felelossege, vessen magara.
En egy ekkora kutyat alapbol be se vinnek, de ha nagyon muszaj lenne, akkor is csak zart, fix hordozoban, ami a labamnal lenne. Biztosan nem hagynam maszkalni, pont emiatt.
Azt a törekvését, hogy erre kísérletet tegyen, nem lehet semmissé tenni, de én minden erőmmel hozzájárulnék ahhoz, hogy ez csak egy törekvése maradjon!
Minden esetben a gazdája felel a kutyájának tetteiért, - arról nem idegen emberek, de még csak nem is a kutya tehet, hogy nem foglalkoznak vele, nem nevelik, nem vigyáznak rá, nem tartják kontroll alatt a viselkedését.
Teljesen mindegy, hogy kivel és hogyan került fizikai érintkezésbe a kutya, mert erre csak úgy kerülhetett sor, hogy a gazdája nem figyelt a neveletlen, buta kutyájára. Ha úgy tetszik, tanulópénz marad ez a gazdi számára - és ha elkezd pattogni, akkor akár arra is sor kerülhet, hogy valaki lepereli róla az alsóneműt is, ugyanis ha ő azt állítja, hogy bántalmazta valaki kutyáját, akkor bizony bizonyítania is kell ezt, még pedig hitelt érdemlően. Nincs az a bíróság, amelyik 10 embert fog lecsukni csak azért, mert valakinek ráléptek egy tömegben a lábára! Így járt a kutya gazdája, - tanulhat az esetből!
Mit perel 😂 ha maga mellett tartotta volna, nem lett volba gond.
Ne mondd mar hogy normális dolog hogy a rühes korcsa odamászik mindenkihez, nyáladzik jobbra balra. Ha hozzám jönne oda lefújnám paprikasprayvel.
Tartsamagánal a gazdi
"Nem tudjuk mi történt vele".
Ezt a mondatot sok válaszoló figyelmen kívül hagyta. Egyáltalán nem biztos, hogy valamelyik alkalmazott hibájából sérült meg a kutya. Lehet, hogy nekiment valaminek, vagy ki tudja.
Miért visz valaki be egy kutyát a munkahelyére? Ez lenne a kérdésem. Semmi keresnivalója ott, plusz ő a gazdája, az ő felelőssége, hogyha történik valami a kutyájával. Egyáltalán nem jogos szerintem, főleg így, hogy nem tudni biztosra, hogy mi történt szegénykével. Máskor ne hozza be a munkahelyére, ennyi. Én se viszem be suliba a macskámat, és kenem az osztálytársaimra, ha elszökik.
"Ezt a mondatot sok válaszoló figyelmen kívül hagyta. Egyáltalán nem biztos, hogy valamelyik alkalmazott hibájából sérült meg a kutya. Lehet, hogy nekiment valaminek, vagy ki tudja."
Te amúgy láttál már kutyát közelről? Szerintem nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!