Ha sosem találkoztunk még, de ma a meetingen szemben ült velem és “bámult”, azt mire véljem?

Magamból kiindulva sokszor elbambulok.

Nem igazán kötnek le a megbeszélések.

Máskor unalmamban farkasszemet akarok nézni a szemben ülővel de nagyon ritka aki belemegy mert szinte mindenki félénk.

Van amikor a többiek testbeszédét figyelem és abból próbálom kitalálni mennyire unják az egészet.

Amikor már tényleg halálra untam magam azt kezdem el játszani, hogy a tekintetettemmel annyira zavarba tudom-e hozni a másikat, hogy elhagyja a termet.

Elkeserítő, hogy mióta belépett az internet, generációk maradtak ki a természetes kapcsolattartás -fejlődésből, képtelenek a metakommunikációs jelek értelmezésére, alkalmazására.

Már kisgyerek koromban pontosan tudtam, hogy a helyes srácnak tetszem, nem is kellett túlzottan bámulnia. Nem volt különleges képesség. Ez a normális, természetes.

Kíváncsi lennék, ha lejátszanátok a kísérletet, hogy puszta testtartással, fejtartással, tekintettel tudnátok-e egymással gondolatot, akaratot közölni egyetlen szó nélkül.

Egyre kevesebben vannak, akik képesek lehetnek rá.