Akkor alkalmatlan lennék óvónőnek?

8 éve vagyok a pályán, eddig egy gyerekkel sem támadt ellenérzetem. Még a speciális nevelési igényű gyerkőcökre sem néztem rossz szemmel, holott sok kollégám sajnos megteszi.

Idén azonban kaptam egy kisfiút, akihez sajnos magánéleti traumák fűznek. Az exem kisfia, a feleségétől, akit ki nem állhatok. Erről persze nem tudnak, mert szemtől szembe nem utálkozok feléjük, de magamban még mindig forrok az ügyön. Nyilván nem mondhatom el nekik, hogy légyszi, vigyétek máshova a gyereket, mert nem akarom nézni a képeteket és a gyerekkel szemben, akaratom ellenére ellenszenvet érzek.

Kijelentem, sosem bántom, vagy bánok vele másképp, de magamban rosszindulatot érzek a kisfiú iránt és ha valami probléma van vele (kicsit agresszív a kisfiú másokkal szemben, durván akarja érvényesíteni az akaratát, amit a többi gyerkőc nem néz jó szemmel), akkor szinte örülök, hogy már megint ő a bajos gyerek és megint őt kell nevelni. Magamban örülök, hogy problémás a kicsi. Nagyon nem szeretnék ilyen lenne, nem is mutatom ki, de rohadtul zavar, hogy így érzek, mert bár rühellem az exeméket, a munkám nem mehet rá erre.

29/nő