Van itt rajtam kívül még olyan ember, aki szülői nyomásra végzett el valamilyen szakot, és most utálja a szakmáját?
8-as, igazad van, lépnem kéne. De új szakot, új életet hogy kezdjek? Egy olyan vidéki városban lakom, ahol nincs egyetem, plusz államira már nem kerülhetnék be. Aztán ott vannak az anyagiak. Egyetem, albérlet, kaja, közlekedés, egyebek. Ahhoz közben dolgozni kéne, hogy előteremtsem a pénzt. Még ha Pesten laknék, azt mondom, úgy lehet. Csak Magyarország nem egyenlő Budapesttel. Ha dolgozom, hogy tanuljak mellette? Ha tanulnék, nyilván rá lennék továbbra is szorulva a szülői segítségre. Abból a fos fizetésből, amit kap egy majdnem kezdő jogász, abból nem lehet magamat fenntartani. Csak az albérlet + rezsi elvinné a fizetésem több mint felét. Aztán jön a többi kiadás. Pl. egyetemi tandíj. És ugye enni, inni, közlekedni, kikapcsolódni csak kell?
Gyerekként is megtanultam egy olyan hangszeren játszani, amit nem szerettem, pedig jó voltam benne. Engedelmeskedtem a szülői nyomásnak. 13 évig kellett csinálnom. Mondták, hogy na, akkor legyek olyan bátor, és mondjam meg a tanárnak, hogy én nem csinálom tovább, "na, na, na, ugye nem mered neki megmondani"... Belém nevelték óvodás koromtól kezdve, hogy az van, amit a szülő mond, nekem meg engedelmesen tűrnöm kell.
Szívesen lelépnék innen, de az anyagiak miatt nem tudok.
Ráadásul ronda vagyok, a párkeresés se megy, hiába próbálkozom. Baráti társaságom is kikopott, ők mind a fővárosban maradtak. Én meg itt vidéken.
válasza:
válasza:13-as. Ugyanígy vagyok a joggal, mint te az infóval.
Még érettségi előtt, amikor jelentkezni kellett a felvi.hu-n szakokra, azt mondta, hogy ha nem a jogot jelölöm be, hanem más szakot, akkor azt ő nem finanszírozza. Hogy lehet ilyen g*ci kijelentést tenni? Azóta már megbékéltem a döntéssel, hogy oké, akkor a jogot elvégzem, elvégeztem, de rettentő unalmas. Boldogtalan vagyok vele. Valami hiányzik az életemben. Szabadidőmben soha nem jut eszembe, hogy joggal kapcsolatos dolgokat olvassak, nézzek. Építészmérnöknek akartam menni gyerekként, és most, hogy egy építkezésen sokszor megjelenünk lakásvásárlás céljából, összeszorul a szívem, hogy miért nem ilyet tanultam. Hát olyan értékes dolog, hogy valaki épületet tud tervezni, létre hoz egy látható, kézzel fogható művet, én meg csak ülök a klimatizált irodában, és tologatom az aktákat, és a kollégáim gyakran fikázzák a munkám...
válasza:Igazából, egy egyetemi diplomával bármi lehetsz.
A legtöbb cégnél a vezetők nem célirányos végzettséggel vannak ott, csak van valamilyen papírjuk és beletanultak. Magyarországon legalábbis.
Arra kellene rájönnöd, mi az ami érdekelne és szívesen csinálnád.
Ez főként a személyiség típusodtól függ.
Ezt töltsd ki légy szíves, és a googleba írd be a kapott négy betűt.
Sok helyen teljesen jól ki fogják írni, mi az ami a te személyiségednek megfelelő és ezért jól is menne és nagy eséllyel szeretnéd is csinálni.
Ugyanitt a leírás is
vagy
válasza:Igen, mondjuk így nem csoda hogy lazán elvégezted a kart, az ISFJ-k minden apró részletre emlékezni szoktak :)
Én ha van rá lehetőség, a védő-ügyvéd specializáción gondolkodnék el, az lehet hogy bejönne neked.
De persze ezzel a végzettséggel, mint írtam bármi lehetsz. A felsőbb körökben ebben az országban a papír megléte szinte mindenhová elég, ha jól megy az, amit csinálsz. "Pocsékba" nem megy, még ha nem is ezt szeretted volna igazán.
válasza: válasza:Picit eltérően, de én a szülői vezetés hiánya miatt egy hirtelen meghozotr döntésből kifolyólag egészségügyi szakot végeztem el. Màr a diploma megszerzése alatt is egy roncs voltam idegileg, nem szerettem. De a papírt nem lehet bent hagyni. Pár évig dolgoztam benne, de utáltam. Mindennap az órát bámultam, egyedül a béka segge alatt lévő fizetésem tartotta bennem a lelket.
Az volt a mázlim, hogy van egy másik érdeklődési területem is, és egy szakirányú képzés csináltam meg, ami 2 évig tartott és most abból élek.
válasza:Én is csatlakozom a szülői nyomásra választott szakot elvégzők sorába. Pontosabban, nem végeztem el,mert az istenért se akart sikerülni egy tárgy, így hát kibuktam a suliból. Pedig jóképességű, szorgalmas lány voltam mindig is. Ne tudjátok meg, mekkora trauma volt ez a családnak és lettem kimondatlanul én a fekete bárány, a szégyenfolt. Nemrég jöttem rá, hogy valójában még évekig gondoskodtak róla, hogy erről az élményről ne felejtkezzek el. Biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan és rosszindulatból csinálták, csak egyszerűen annyira beszűkült volt a gondolkodásuk és a problémamegoldó képességeik palettája, hogy így jött ki. Szomorú:(
Most 30 fölött nagyjából körvonalazódik, hogy mi érdekelne igazán,de egyelőre más a prioritás, még a megfelelő anyagi hátteret meg kell alapoznom, hogy az álomképzést elvégezzem (meló mellett természetesen,mert másképp nem engedhetem meg magamnak). Voltak korábban is kis álmaim, céljaim, de mindig letörték a szarvam, mert azzal úgysem lehet elhelyezkedni, nincs benne pénz stb.
Nem tudom hány éves vagy kedves kérdező, de nem cseszted el az egész életedet. Én is ezt hittem, mikor kivágtak, de huszonévesen még annyi mindenbe bele lehet vágni, sőt képzeld: idősebb korban is . :) Olyan kevesen vannak, akiknél minden klappol a karrier fronton. Csomó osztálytársam nem a szakmájában helyezkedett el, csak elment valahová tanulni, gondolván addig is van valami. Úgyhogy tényleg ne add fel,szedd össze magad, és keress levelezős képzéseket,amiket munka mellett elvégezhetsz. Nem lesz könnyű,sok áldozattal fog járni,de végül megéri. Hajrá!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!