A gyakornokokat miért nézik mindig esetlennek/butának?
Sziasztok!
Egyetemista éveim alatt 3 nagy vállalatnál fordultam meg gyakornokként, általában pénzügyi/marketing pozikban és majdnem kivétel nélkül ezt tapasztalom.. Jelenleg egy kisebb cégnél dolgozom, de itt még rosszabb a helyzet.
A kollégák jópofiznak, aztán belevonnak beszélgetésbe és elkezdenek csipkelődni. Ha nevetsz, olyan mintha hagynád magad, ha reagálsz, viccnek vesznek.
Emellett ha belefolyok olyan témába, amiben véleményem szerint nincs igazuk és kifejtem az álláspontom, tuti nem lehet igazam és nem értek hozzá :D van, hogy már inkább nem mondok semmit valamire, csak magamban megmosolygom. Voltak kivételes kollégáim, akik tök normálisak voltak és iszonyú aranyosak, de azt kell mondjam, az a ritkább.
Pár év van csak köztünk, de majdnem gyerekként vagyok kezelve, pedig van akinél komolyabb diplomám van, vagy nagyobb szakmai hátterem.
Én nem tudom ezzel mindenki így van-e, vagy könnyebb belém állni, mert kis filigrán lányka vagyok, de engem ez néha iszonyat felhúz :D
Ez nagyon cégfüggő. Nálunk a gyakornokok, duális képzésesek jól szokták érezni magukat, mert mi felfogjuk, hogy jól járunk azzal, ha maradnak a cégnél és a nálunk tanultakat nálunk kamatoztatják hosszútávon is.
A versenyképes fizetés mellett ugyanolyan juttatásokat kapnak, mint a régi motorosok, segítjük őket a tanulmányaikban, igyekszünk úgy beosztani őket, hogy minél több szakterületet kipróbálhassanak, csapatépítőkbe, céges bulikba szintén bevonjuk őket és abszolút partnerként vannak kezelve. Meetingeken ugyanúgy beleszólhatnak a beszélgetésekbe, döntésekbe, mert előfordulhat, hogy egy kívülről jött szemlélő jobban látja hibákat, jót tesz a vérfrissítés a cégnek.
Persze nagyon sok függ a gyakornok hozzáállásától, képességeitől, de általában 1-2 hónapon belül kiderül, hogy kit érdemes megtartani és kit kell elengedni.
3 vállaltnál voltál, és minden helyen így bántak veled? Vagy te reagálod túl, vagy tényleg még kicsit naív vagy a tapasztalatlanságod miatt mosolyognak meg. Az élet és az iskola nem ugyan az, ezt én is a magam bőrén tapasztaltam :D
Na, lehet lepontozni.
#1 férfi kollégák között könnyű :D bocsi, de tényleg ez az igazság. A férfiak soha nem bánnak velem rosszul, kedvesebbek, könnyebben is állok velük szóba. Engem valamiért a nők szúrnak ki maguknak néha, pedig nem adok rá okot.
Egyébként a munkám soha nem volt megszólva, sőt, dicsérve voltam mindenhol, az előző helyen marasztaltak is. Szóval #4 ne haragudj, de naiv meg tapasztalatlan nem vagyok. Nem mellesleg nem azt írtam, hogy mind a három helyen. Az egyiknél szó sem volt ilyesmiről. Itt sem kollektíven érzem ezt, de mindig van velem szemben pár ilyen ember. És sok ismerőstől is hallottam ilyenről sajnos.
Igen, az viszont lehet, hogy én vagyok ezekre érzékenyebb.
#8 az utóbbi részével sajnos egyet tudok érteni, de mindenki, egyetemről/fősuliról jött ki és elkezdi valahol.
Másrészt, mivel köze nincs a munkámnak ahhoz, amit tanítottak, ezért minden egyes területen betanítás működik és csak az a tudás válik fontossá, amit a cégnél szerzel.
Plusz nem feltétlen szakmai dolgokba kötnek bele, hanem úgy kb bármibe amiben véleményed van.
Szerintem az egész csak általánosítás amúgy. Én mikor idejöttem, hiába az életrajz, nagyra nyitott szemekkel néztek, hol dolgoztam eddig meg milyen pozíciókban. Elsőre azt feltételezik, hogy kis buta gyakornok, nem tud sz@rt se (ahogyan ezt te is demonstráltad) de szerintem nem ilyen szempontból kéne megközelíteni.
Egy barátnőmmel jókat derültünk mikor elmesélte, hogy sok dolgot ő magyaráz ez a felettesének, meg ő javítja ki a hibáit. Szóval ez nem ennyire fekete-fehér if you're asking me.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!