Hogy találjam meg azt a munkaterületet amiben jó vagyok ha úgy érzem semmilyen munkában nem tudnék helyt állni?
Sok ideje vagyok munka nélkül egyéb okok miatt is, és azóta nagyon megváltozott a gondolkodásom. Befordultam, kevesebb önbizalmam lett. Nincs is sok munkatapasztalatom.
Szociális fóbiám van amivel nehezebb keresnem munkát mert régen ugyan voltam árufeltöltő de akkor nem ment, nem találtam fel magam, szorongtam sok ember között de idővel mégis nagyon ment és sokat dicsértek mert nagyon jól dolgoztam mintha már főnökként kezeltek is a főnökeim, meg úgy összeszoktunk, voltak napi rutinok amiket szerettem, újként mentem oda de mégis családtaggá váltam és utánam jöttek mentek el.
Szerettem mert kis bolt volt, Nagy boltban azért nem dolgoznék, akkor én kerestem meg őket mivel láttam az ajtón a hirdetést és egyből felvettek. De azóta is valahogy hiányzik a munka, a légkör, ha nem csak árufelöltő lettem volna hanem pénztáros meg minden akkor biztosan többet kitudtam volna hozni de félek olyan jó időszak mint amikor jól teljesítettem nem lesz megint. Félek a pénztártól is, főleg ha sor alakulna. Ebben a szakmában sok helyen lenne lehetőségem mégis félek elkezdeni, főleg mert emlékszem milyen nehéz volt az első napok boltban. Sokat hibáztam, de mégsem küldtek el hanem megtartottak és akarták látni ahogy fejlődtem és látták is.
Csak hiba volt elmennem de akkor úgy éreztem nem voltam jó munkás, nem találtam fel magam meg még sulizhattam. Azóta begubóztam, már nem ilyen munkákat nézek hanem ilyen egyszerűbb gyári vagy betanítottakat mivel úgy érzem képtelen lennék újra ilyen munkakörben dolgozni de valahogy semmilyen betanított nem sikerül igazán mint az árufeltöltős, élelmiszerboltos munka. M
eg sokat segített az a munka feloldani a szorongásomat, fél év után már nem is szorongtam hanem napi szintűvé vált a bejárás. Tudtam kezelni az embereket is. Azóta ismét erős szorongás lett rajtam..
Szerintetek érdemes lenne ilyen szakmában elindulnom még ha nincs is szakmám de van tapasztalatom vagy ússzak az árral és amilyen munka lesz olyanra menjek pl.betanított? Tudat alatt tudom, hogy az ilyen bolti munka lenne nekem célszerű de valamiért félek ismét elkezdeni.
Érdemes lenne megpróbálnod [link]
Csak egy számítógép, otthoni internet és minimális angol tudás szükséges a kezdéshez
Minél később lépsz, annál nehezebb lesz.
Hidd el, hogyha igyekszel,de nem minden sikerül,azt sokkal többre értékelik, mintha nagyon ügyes vagy, de úgy állsz a munkához, hogy más is oda férjen.
Ezt a főnökök többsége is jól átlátja, főleg az, aki nem ma kezdte.
Nagyon sokféle ember megfordulhat egy munkahelyen. Én is dolgoztam már nagyon sok emberrel.
A legjobb az igyekvőkkel, mert nem kifogásokat keresnek. Sokkal szívesebben dolgozok egy olyan emberrel,aki ha kevésbé ügyes vagy lassú is, de látom hogy akarja.
Inkább segítek neki, csak maradjon.
Mint egy olyannal,aki rutinos,de sokkal inkább arra törekszik, hogy hogyan nézzen hülyének és lógja el a munkát, mert tudja, hogy úgyis megcsinálja helyette más.
Szóval egy percig ne tartson vissza a bizonytalanságod!
Egy kis rutinnal lesz magabiztosság is.
Én mindig azt csináltam fiatalon, hogyha rám bíztak valamit, akkor azt mondtam, hogy szeretném megpróbálni, aztán kérdeztem, ha valami nem ment.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!