Mit válaszoljak azoknak a kollégáknak akik burkoltan el akarnak engem küldeni onnan ahol most dolgozok?
Van két cég, egyik a lakóhelyemtől 10(A), a másik 15 km-rel arrébb (B).
Én a 15-tel arrébb lévőben (B) dolgozok fél éve.
A két cég ugyanaz, a fizu is, ugyanaz a munkakör is.
"A" közelebbi munkahely viszont megyeszékhelyen van, ezért sokkal több a munka.
B munkahelyen minden másnap megkérdezik tőlem az idősebbek, hogy miért nem "A" helyre megyek inkább dolgozni, hiszem közelebb is van és mivel fiatal vagyok, még bírom a pörgést is.
Erre annyit szoktam felelni, hogy nem fogok ugyanannyi fizetésért 2x annyit dolgozni egy nap, mert nem vagyok hülye.
Utána azzal érvelnek, hogy "A" helyen fél év alatt annyi munkatapasztalatot szerzek, mint B helyen 1-2 év alatt csak.
Erre pedig annyit mondok, hogy én aztán ráérek! :D
De szinte minden nap megkérdezi, hol egyik, hol másik kollégám.
Kicsit már olyan, mintha nem akarnák, hogy én ott dolgozzak.
Főnök viszont támogat, mert B helyen kevés az ember (tényleg sok fiatal megy A helyre, mert sokan laknak megyeszékhelyen, B-re pedig tényleg ráférne egy generációváltás).
Hogy mondhatnám el egyszer és mindenkorra, világosan, de mégsem udvariatlanul a régi dolgozóknak, nem áll szándékomban máshová dolgozni menni?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!