Óvónők! Milyen az ovitokban a pedagógusközösség?
Nemrég átfésültem a kérdéseket amiket az óvónő címszóra kiadott az oldal, a végén már 2011-nél jártam.:D Több kérdés alatt is olvastam azt, hogy sok óvodában nagyon keserű a hangulat, sok az elfoglaltság azzal, hogy mindenki próbál benyalni a vezetőknél mert különben élhetetlenek a mindennapok ha nem jön felülről támogatás, illetve a komment ami nekem a leginkább aggasztó volt, hogy valaki azt mondta náluk több energia a kollégákat kezelni mint a gyerekeket, és sokszor úgy érzi már nem is a gyerekekért jár be. Nálam ez lenne a határ, én ugyanis ha előre tudom, hogy ez jellemző bele sem kezdenék, én is a gyerekekért csinálnám elsősorban.
Ezzel szemben például Instagramon -tudom, ez nem hiteles érv, de talán mégis számít- láttam olyan képeket, hogy egy magánoviból a vegyes korosztályú pedagógusok együtt elmentek kellékeket venni, utána beültek kávézni, és őszintén vidámnak, szeretetteljesnek tűnt a hangulat.
Óvónők, ti hogy érzitek a saját, vagy volt óvodátokban ezt a helyzetet? Nekem sajnos csak annyi a rálátásom amit internetről össze tudtam keresgélni.
Én ugyan 2 hónapja dolgozom, így hosszútávon nem tudom megmondani milyen lesz a kapcsolat.
Nálunk a főnök szerencsére egyenrangú velünk, nem annyira emeli ki a fönökségét, támogat és véd minket a szülőkkel szemben, akik igencsak képesek megbántani minket.
Nálunk a szülők azt hiszik bármit megtehetnek. Sokszor kiforgatják az ember szavát és ha egy apróság nem tetszik nekik szólnak a fönöknek.
Na mindegy. A gyerekekkel nincs gond, meg a közösséggel idáig. Úgyhogy nálunk a szülők a problémák. Pár szülő eléggé elviselhetetlen.
Az óvónő társammal esetleg kicsit nehéz nekem, mert pályakezdő vagyok. Neki 3 év tapasztalats van. Jobb lenne nekem egy idősebb kolléga, meg egy olyan, aki közelebb áll hozzám stílusra.
Az én kollégám tűzről pattant:D meg elég szigorú.
Én meg engedékenyebb, mosolygósabb, szeretgetősebb vagyok. Meg visszafogottabb, kimértebb nyugodtabb is.
Persze a gyerekek mindkettőnket amúgy nagyon szeretnek hálistennek.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!