Nem tudom mit csináljak. Szerintetek?

Gondolom ha valaki hozzászól akkor nagyrészt kifogtok röhögni, (ezekre a kommentekre nem is fogok reagálni) de nem bírom már magamban tartani mert tönkremegyek, családtagokkal, ismerősökkel beszélni erről meg nagyon kínos. Kort és a munkahelyem nevét nem írom le, hogy ne ismerjen rám senki. Ha még ki is röhögnétek, legalább kiadtam magamból.

x éves férfi vagyok. Nagyon komolyan dolgoztam azért, hogy bekerüljek a mostani munkahelyemre, ami álommunkahely lenne a számomra remek fizetéssel, kiskorom óta ezt akartam csinálni szeptemberben kezdtem. Eleinte minden jól ment. A probléma ott kezdődött, hogy a főnököm egy idősebb 40-50 körüli, családos nő, aki folyamatosan flörtöl velem ha ketten vagyunk egy helységben, vagy tapizik. Elmegy mellettem, megsimogatja az arcomat. Csak úgy. Hozzáér a hátsó felemhez, és közben mosolyog. Eljön, hogy megdicsérje a munkámat, majd átkarol, hozzásimul a karomhoz a testével. Ülök a gép előtt, dolgozom, elkezdi simogatni a nyakamat. Beszélgetünk, hogy mit kell aznap véghezvnni, közben a melleit fogja és mosolyog.

Nem merek neki nagyon vissza mondani semmit, jelenteni meg végképp nem. Egyrészt kinek mit mondjak? hogy a tiszteletben álló főnöknő akinek van férje és 3 gyereke molesztál? Ki hinne egy frissen kezdőnek? Ha nő lennék, és férfiről lenne szó talán 1%-al könnyebb dolgom lenne, a sok metoo botrány után, de akkor sem hiszem.

Nagyon ügyel rá, hogy kollégák előtt ne csinálja, nem tudnak semmit. Nem is merem nekik elmondani. Kb. október elejétől kezdődött ez, azóta folyamatosan magamban tartom. Ha család, barátok kérdeznek az új munkahelyről, akik tudják, hogy mennyit rááldoztam hogy ide bekerüljek mindig azt hazudom nekik, hogy remek.

Próbáltam a főnöknőnek mondani, hogy ez nem helyes, nem kellene, stb. csak mosolyog, vagy "jaj, ugyan már" és megy tovább.

Undorodok munkába járni. Az épület előtt amikor megállok néha úgy érzem, hogy elhányom magamat. Amikor meglátom őt közeledni, még borzalmasabban vagyok.

Mondjak fel? Ez az egész tönkretesz, de mégjobban tönkretesz a tudat, hogy amiért hosszú éveken át harcoltam végre sikerült, és ez lett belőle. Nem tudom. Egyszerűen nem tudom.