Ha az elfogadott, hogy a diákok nem szeretnek iskolába járni, az miért nem elfogadott, ha a felnőtt nem szeret dolgozni?

Mindenkinek szoktak olyan kijelentesei lenni, hogy nincs kedve dolgozni menni.

De aki feszt rinyal meg picsog, azzal altalaban elobb-utobb szoba se fogok allni. Mi szoktunk olyat is mondani a nap vegen egy kollegammal, akivel egy iranyba megyunk haza, hogy ez egy tok jo nap volt. Sokszor tok jol erezzuk magunkat bent, maskor meg rosszul, de ez altalaban a korulmenyektol fugg, nem onmagaban attol, hogy dolgozni kell. Picsogas helyett pedig tanulok, mert nem szeretnek orokre ezen a helyen dolgozni.

Szerintem ez nettó irigység és képmutatás.

Irigyek arra, akinek valailyen okból nem kell dolgozni.

Közben megjátsszák a munka hősét, hátha piros pontot kapnak. Mindeközben piszkosul utálnak dolgozni.

Én utálok dolgozni és nem is tagadom. Az iskola és kész nyűg volt. Nem is az abaj, hogy valamit tanulni kell, de legtöbbje egyáltalán nem érdekelt. És már ott is az alkalmazkodás az időhöz és a sok idiótához, iszonyat lélekölő.

Nem értem azokat, akik nem találják helyüket, ha épp nem kell menni dolgozni. Itthon is épp elég tennivaló van.

Mi az, hogy a munka kiteljesít? El nem tudok ilyen jellegű munkát képzelni. Én inkább mindig azt éreztem, hogy elvesz belőlem és folyton küzdenem kell, hogy ne szürküljek bele a munka általi gyilkos mókuskerékbe.

Még a művészeteket, pszichologiát eltudnám képzelni úgy, hogy ne undorral csináljam, mert ezek valóban érdekelnek is. Viszont ha heti 40 órai robotban kellene ezekkel foglalkoznom, a megélhetésért, biztos igen hamar megunnám. A legjobb dolgot is megunja az ember, ha kényszerböl teszi és csinálni kell akkor is, mikor épp semmi kedved hozzá.

Összefoglalva: ez az egész munka és megéletés kényszer undorító.

“ Egyetem alatt meg pénzem is jóval inkább volt mindenre, mint most.”

Ezt hogy csináltad?