Azok az egészségügyi dolgozók akik napi szinten látnak haláleseteket, hogy bírják feldolgozni? Egy idő után mindennapossá válik, és fel sem veszik?

Nagyjából így, de elsődleges szempont, hogy ezért sem szabad érzelmi kapcsolatba kerülni a betegekkel, problémáikkal és szigorúan tárgyilagos, szakmai kapcsolat javallt.

Úgy, hogy leszarod.

És? A kezeet és a vég éppen úgy része, mint a közepe.

Én orvos vagyok, alapvetően olyan osztályon dolgozom, ahol hál’ Istennek kevés a haláleset. Viszont a 2-3. hullámban covid osztályra voltam átirányítva, rengeteg halottam volt. Hogy hogy viseltem, az változó volt. Alapvetően igyekeztem beszélgetni velük, sok esetben viccelődtünk is amennyire a helyzet megengedte, így időnként megrázó volt, mikor arra mentem másnap, hogy az illető meghalt. Mindenesetre mindegyikük nevére, arcára emlékszem, arra is, amikről beszéltünk. Ezen néhány kollégám nagyon meglepődött, mert ők elengedték őket, nem tudják pontosan felidézni őket.

Ápolónő ismerősöm van. Alapvetően tudniuk kell kezelni napi szinten ezeket a dolgokat. 1-2 eset van ami nagyon megviselte. Mikor 18 éves srác rákos lett és sokat beszélgetett vele, hogy majd mit szeretne elérni az életben, összehaverkodtak. 1 hét múlva meghalt. Na azt mondta, hogy utána neki nagyon szar érzése volt napokig.