A kollégám tolószékbe akar juttatni, vagy csak egyszerűen rajtam vezeti le a feszültséget?
Figyelt kérdés
Majdnem fél évig voltam táppénzen a gerincemmel és a comb-nyak ízületemmel. Nem ismerték el munkahelyi balesetnek, ezért ennek megfelelően kaptam a fizetést. Második hete dolgozom. Tanév vége van, tanulók már nincsenek az iskolában. Tekintettel az egészségi állapotomra, olyan feladatot kaptam az egyik kollégámmal, amit el tudok végezni. Könyveket leltározunk. Valamiért úgy tudta, hogy megműtöttek, elmondtam,hogy nem műtöttek meg. De tegnap a kollégám a következőt csinálta. Egy széken ültem. Ahogy elment mögöttem, mert alig fért el, megkapaszkodott, de nem a szék támlájába, hanem a vállaimat nyomta lefelé, rám nehézkedett. Estére éreztem, hogy beállt a hátam a két lapockám között. Lejátszódott előttem, hogy mit akarok csinálni vele, és igen élénk a fantáziám. Adjatok egy puskát, vagy inkább egy géppisztolyt. A gyerekem tegnap éjszaka fogcsikorgatva aludt. Gondolom megviselte őt is, amilyen állapotban látott. Ő kente be éjszakára a hátamat flector géllel jó vastagon. Kérdezzem a pszichiátereket az ilyen emberekkel kapcsolatban? Ti engednétek a gyereketek egy ilyen iskolába tanulni, ahol ilyen dolgok előfordulhatnak? Szerintetek jó ötlet, ha teljes testsúlyommal a nyakába fogok ugrani? Ez is olyan eset, amit nem lehet bebizonyítani. Balesetnek kell látszania?2021. jún. 25. 20:35
12/19 A kérdező kommentje:
Kérdezd meg a nagy fiam, aki hónapok óta helyettem takarít. Még jó, hogy ilyen rendes jól nevelt fiaim vannak. Tegnap elmaradt minden, mert kifeküdtem. Ki jön nálam mosogatni?
2021. jún. 25. 21:06
13/19 A kérdező kommentje:
Az ilyen kollégáknak ajánlom, hogy verje ki a farkát mielőtt bejön dolgozni.
2021. jún. 25. 21:20
14/19 anonim válasza:
Veled van baj, nem a kollégáddal.
15/19 anonim válasza:
Igen, a pszichiátert mindenképp kérdezd meg.
16/19 anonim válasza:
Ez vajon az alapítványi iskola?
17/19 anonim válasza:
Szerintem nem normális amit a kollégád csinált, neked meg szólni kellett volna, hogy "ácsi Lajos, még lábadozok, legyél óvatosabb". Miért nem szóltál? Néma gyereknek anyja se...
19/19 anonim válasza:
Az elejét még őszinte érdeklődéssel olvastam, de a vége olvashatatlan, annyira én szégyellem magam helyetted. Biztos poénnak szántad ezt a kérdést, pár helyen úgy is van fogalmazva, tehát látszik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!