Mit lehet tenni ilyen esetben?
Figyelt kérdés
Remélem van aki ráér és szivesen segit,én is egy volt koleganőmnek szeretnék segiteni. Adott egy munkahely ahol szünetben kiment egy 4-5 fős csoport dohányozni.Már előtte összevesztek bent az üzemben hogy ki hogy áll a munkához. Ez a dohanyzoban tovább folytatódott. Mindkét műszakvezető kint volt velük és miközben veszekedtek,az egyik nő a 2 müszakvezető között kinyúlt és megcibálta a másik nőt.(ő a barátnőm).Nem tudott neki visszaütni mert a műszakvezető asszony megfogta kezét.Bezavarta őket dolgozni.Másnap a baratnőmet már nem engedték mjunkába állni,azonnali hatállyal kirúgták.A dohányzóban kamera van de akárhogy könyörgött a főnökségnek és az igazgatónak,nem hajlandóak visszanézni. Sőt énis ott dolgoztam és tudom hogy az ilyet azonnal kivágatják egy erre szakosodott emberrel.A nő aki megütötte már egyszer ki volt rúgva a munkához való hozzá állása miatt.A müszakvezető egyszer már lebukott a sértett lánnyal szemben,messengeren adott nki szabit aztán kihuzta a napját.Tehát nem ez az első hogy meg akarják hazuttolni.Mostmár nem szeretné annyiban hagyni a dolgot.Mit tanácsoltok? Hogyan lehet elkezdeni egy ilyet? Munkaügyi biróságnál feljelenteni?2021. márc. 22. 19:15
1/3 anonim válasza:
Felesleges, mert bármilyen oknál fogva kirúghatják: pl. a társasággal összeegyeztethetlen viselkedés miatt.
2/3 A kérdező kommentje:
de nem ő ütött,és vissza sem ütött.
2021. márc. 22. 21:01
3/3 anonim válasza:
Fogad egy ügyvédet elmeséli mi történt majd ha az ügyvéd úgy látja munkaügyi bíróságra viszi az ügyet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!