Mikor nem èri meg egy munkahelyen belül kereső tevèkenységet folytatni?

Mindez széles határok között mozog.

Nekem például akkor volt, amikor két-három ember helyett dolgoztam egy olyan munkakörben, ami nem érdekelt, és még a fizetésem sem volt valami magas.

Soha?

Ha elvállalsz egy munkát és felveszed érte a fizetésedet, akkor azt a munkát magadhoz képest maximálisqn el kell végezni.

Ha nem tudo ennyiért elvállalni, vagy nem jelentenek be, stb. akkor fel kell mondani, kell keresni masikat.

De azzal a hozzáállással, hogy nekem ez nem éri meg és teszek a munkára soha az életben nem viszi semmire a munkavállaló.

Ez egy nagyon rossz attitűd.

#3 szerintem a kérdező pont arra gondolt, hogy hol van az a pont, amikor nem éri meg tovább csinálni és ezért inkább otthagyja a munkát. De abban sincs feltétlenül igazad, hogy ha egyszer elvállaltad, akkor maximálisan kell csinálni, vagy váltani. A világ ugyanis távolról sem ennyire fekete-fehér.

A munkaviszonnyal nem csak a munkavállaló vállal bizonyos feltételeket, hanem a cég is tesz bizonyos ígéreteket, amiket nagyon sok helyen nem tartanak be hiánytalanul. Még a fizetést, annak elszámolását sem mindenhol tartják be korrektül (pl. ki nem fizetett túlórák, stb.) Nagyon sok helyen az emberi viszonyokban, munka szervezésben, egyéb dolgokban sem korrektek és az is nagyon gyakori, hogy a munkavégzéshez szükséges megfelelő feltételeket nem, vagy nem megfelelően biztosítják. Sok helyen vannak nagyon hangzatos jelszavak, hogy nekünk az ember a legfontosabb és hasonlók, közben meg a valóság köszönő viszonyban sincs a jelszavakkal. Sok helyen embertelenül bánnak a dolgozóval és a legkisebb rugalmasság, emberi bánásmód jele nélkül a képébe vágják, hogy "ha nem tetszik, mehetsz máshova". Csakhogy ez messze nem ennyire egyszerű. Objektíven sem feltétlenül, szubjektíven a munkavállalónak meg pláne nehéz dolog általában csak úgy felmondani, feladni a kedvezőtlen, de legalább valamennyire biztos hátteret és mást keresni. Főleg akik nagyon régóta (akár egész életükben) egyetlen helyen dolgoztak, szörnyen nehezen tudják magukat rávenni egy váltásra. Még ha sikerül másik helyet találni, akkor is nagyon nagy bizonytalanság, hogy a másik cég vajon jobb vagy még ennél is rosszab lesz - a legtöbb munkahely pedig szeret visszaélni ezzel a bizonytalansággal. Nagyon sok olyan történetet ismerek, ahol emberek éveken át csak panaszkodtak a munkahelyükre (okkal), de váltani nem mertek. Aztán amikor történt valami változás, ami váltásra kényszerítette őket (kirúgás, leépítés, cég megszűnése, stb), akkor szinte mindenki jobb helyet talált, mint ahol előtte dolgozott - de amíg külső tényező nem kényszerítette váltásra őket, addig nem merték maguktól meglépni a váltást.

Messze nem ideális, de sokkal gyakoribb, mint a váltás, hogy ha a munkahely se korrekt a munkavállalóval, akkor a munkavállaló se fogja magát odatenni. Ha kötelező túlórázni, de nem fizetik ki, ha nem biztosítják a normális munkavégzés feltételeit, nem bánnak normálisan a dolgozóval, akkor a dolgozó se fog annyira törődni a cég érdekeivel, a saját munkája minőségével. Dehát miért is tenné? Ha a cég sem érezteti vele, hogy fontos ő és a munkája, akkor neki miért legyen fontos a cég?

Nagyon sok esetben a fejétől bűzlik a hal. Alkalmatlan, rossz mentalitású tulajdonos rossz cégkultúrát alakít ki, hibás gondolkodása a teljes szervezeti felépítésbe bele ivódik. Sok esetben hiába lenne jobb a tulajdonos szemlélete, ha rossz/alkalmatlan középvezetőket választanak, akik nem a tulajdonos szellemiségének megfelelően vezetik az alattuk dolgozókat.

Főleg nyugat-európában és Amerikában egyre komolyabb szakirodalma van. De még ott is csak törekednek (jobb esetben) ezeken változtatni. Magyarországon vannak (főleg kisebb) cégek, ahol jobban működnek a dolgok, de nagyon sok helyen borzasztóan működnek. Még a jobb nyugati cégeknél sem mindenhol működnek ideálisan. Van ahol az érződik, hogy Magyarországot gyarmatnak tekintik és nálunk olyat is megengednek maguknak a nyugati cégek nyugati vezetői, amiket otthon már rég nem mernének. Viszont olyan példákat is ismerek, hogy a nyugati cég nyugati vezetői próbálnának normálisan bánni a dolgozókkal, de az alattuk dolgozó magyar beosztottak nem képesek jól vezetni, illetve motiválni, segíteni a beosztottaikat.

Kérdező: Mindenkinek mások a szempontjai, így a határai is máshol húzódnak. Nincs általános recept, vagy képlet, hogy eddig megéri, onnan már nem. Sőt a "megéri" nem is feltétlenül minden esetben csak anyagi szempont lehet. Egy csomó olyan embert ismerek, akinek anyagilag megéri a munkája, de a stressz mennyiségével, munkahelyen töltött idő és szabadidő arányával, kollégák, vezetők megbecsülésével, munka szabadságával, kreativitásával, vagy társadalmi hasznosságával nem elégedettek. Egy idő után hiába elég, vagy akár nagyon sok is a pénz, ha a többi területen nem kapod meg, amire vágysz, akkor nem biztos, hogy meg fogja érni számodra.

Van, akit motivál, hogy néha megdicsérik, ha jól végzi a munkáját és ennyi elég is neki. Mást az anyagi megbecsülés jobban motivál. Megint mást a szabadidő, jutalom szabadnapok motiválnak. Megint mást az motivál, hogy hagyják a munkájában döntéseket hozni, kísérletezni, új dolgokat kitalálni. (Lásd még Maslow piramis.) Általában ezek sem önmagukban motiválnak valakit, hanem együtt, valamilyen arányban, legfeljebb egyik-másik hangsúlyosabb, míg a többi kevésbé jelentős - de általában akkor sem teljesen mellékes.

Ideális esetben az lenne a munkaadó és a munkavállaló érdeke is, hogy ezeket a tényezőket mindketten minél jobban fel tudják mérni és mindkét fél számára kölcsönösen megfelelő módon találkozzanak egymással. Így a cég számára megfelelő munkavállalót találjon, a munkavállaló pedig számára megfelelő, munkáját inspiráló munkahelyet találjon.

Sajnos sok esetben a munkavállalók sincsenek teljesen tisztában a saját igényeikkel és elvárásaikkal a céggel szemben. Nagyon sokan arra sem helyeznek elég nagy hangsúlyt, hogy az állásinterjún nem csak a munkavállaló vizsgázik, hogy megfelel-e a cégnek, hanem bizony a céget is vizsgáztatni kell és felmérni, hogy vajon megfelel-e nekünk, akarunk-e ott dolgozni. Bár a munkaerő piac nagyon megváltozott, de még mindig az az általános megközelítés, hogy a cég diktál, a jelentkező pedig próbál megfelelni. Pedig ez egyáltalán nem így kéne, hogy legyen - különösen az állásinterjún, amikor még inkább van az ember tárgyaló helyzetben, mint később, amikor már aláírt egy szerződést, amin aztán jóval nehezebb lehet változtatni.