Milyen az első munkanap az egészségügyben?
Gyógytornász vagyok, holnap lesz az első munkanapon és nagyon félek. Én alapvetően is hajlamos vagyok arra hogy túlizgulom a dolgokat.
2019ben szereztem diplomát, egy év kimaradt mert nem találtam am a szakámban helyet, dolgoztam addig is de nem gyógytornászként és érzem magamon hogy sokat felejtettem.
Igazából félek hogy butának fognak tartani, mert sok idő volt tudás szempontjából ez az egy év, tényleg nagyon sok minden kiesett.
25/L
Én is gyógytornász vagyok, szeptemberben kezdtem dolgozni. Én az első pár napon még semmit nem csináltam egyedül hanem inkább figyeltem a kollégákat, ismerkedtem a hellyel. Egyébként az első két évben amúgy is felügyelet mellett kell dolgozni, így igazából ha bármi gond lenne nyugodtan lehet menni a felügyeletet vállaló személyhez, akkor is ha csak tanácsot szeretnél kérni.
Velem mindenki szuper kedves volt, az összes kolléga (gyógytornászok, orvosok, ápolók, takarítok, orvosírnokok sőt a gazdaságin dolgozók is). Úgyhogy nem minden egészségügyis bunkó, sőt inkább csak még aranyosabbak lesznek ha megtudják, hogy munkatárs vagy.
Ami jó tanács, "hagyd" a betegeket a kórházban és ha hazamész már ne gondolj rájuk. Én az első pár hétben velük is álmodtam. Ez normális hisz beteg emberekkel leszel akik minden lelki terhüket is rád nyomják (ez tényleg így van), úgyhogy készülj erre tudatos, otthon már ne foglalkozz velük.
Sok sikert és ne aggódj szuper lesz, senki sem úgy kezdi, hogy mindent tud, merj kérdezni és így sokat fogsz fejlődni. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!