Lenne egy olyan problémám hogy eléggé félénk vagyok, és intro. Annyira zavarban vagyok új helyen, ismeretlen emberek között, hogy nem tudok koncentrálni. Cserébe nehezen barátkozok. ?!

Köszönöm!

Nem kellemetlen, amikor például ebéd szünetben ül mindenki, és én csak úgy szótlanul egyedül? Tényleg nem tudom, nem voltam ilyen helyzetben.Nekem egyébként ideális lenne ez, de tudom hogy a többség igényli a beszélgetést.

Annyira tudok ezeken izgulni. Nem értem miért, amikor tudom, hogy a pénz kell, nem barátok. Ezt valahogy fel kellene dolgoznom magamban.

Hát, szörnyű volt. Pedig tényleg próbáltam a legjobb formámat hozni, nem erőltettem a kommunikációt. Szépen elvoltam, csináltam a dolgom. Köszöntem ha valaki felém jött. Illetve válaszoltam ha kérdeztek. Normálisan, átlagosan öltöztem fel direkt, hogy abba se legyen semmi követni való.

Délután az étkező helyiségben kellett várnom, amíg a dolgozók elkezdték a munkát. És utánna jött egy hölgy, fél négykor, -hát te miért nem dolgozól? Kérdéssel.Majd megmutatta a helyet. (Öltöző, büfé, hova lehet szünetben menni, szekrények, és mosdó) Már ott kellemetlenül éreztem magam. Többször mondta hogy miért nem tanultam tovább, ennyi idősen ő még tanult volna ha lehet, biztos buta vagyok. Még amilyen vézna vagyok, nem fogom ezt sokáig bírni. Igaza lett, mondjuk nem a súlyom miatt. De itt nyeltem egyet, és érdeklődve mentem tovább vele, hogy megnézzem a helyet. Majd elkezdtem a munkát. Egy idősebb hölgy tanított be, ő nagyon nagyon kedves volt. Nem erőltette a beszélgetést, nem kérdezett személyes dolgokat, és segített. Itt kezdtem úgy érezni hogy sínen vagyok. Majd jött egy szünet, fogtam a dobozomat, és leültem enni. Na, ezt úgy képzeljétek el hogy van egy nagy tér, sok asztallal. Mindenki klikkekben ült, én egyedül. Nem akartam senkinél zavarni. Gondoltam jó lesz ez így, első nap, úgyis rövid a szünet, gyorsan eszek, és megyek vissza. De végig azt láttam hogy felém néznek, rólam beszélnek. Nem, nem csak bebeszélem sajnos. De nem zavart, végeztem, mentem vissza. Több szünetre nem mentem ki, mert nem dohányzók, és nem akartam egyedül állni ott. Itt már a mellettem lévő hölgy aki betanított, elfordult, nem beszélt velem. Megkérdeztem udvariasan hogy van e valami baj, és rám morrant, hogy mégis mi baj lenne, hagyjam már békén. Bocsánatot kértem, lehet tényleg zavartam, vagy csak rossz napja van. Elképesztően lassan telt ez a nap. Számomra rossz volt. Volt már több munkám diákként, gyárban is. Nyilván más, de ilyet nem tapasztaltam sehol. Lehet bennem is van hiba.

Amikor mentünk ki a gyár elé, néztem melyik busz megy arra, amerre lakók. Megkérdeztem a kint dohányzó embereket, és kedvesen elirányítottak a másik irányba. (Szólva lett a sofőrnek, hogy van egy +ember, és délután is látott, így rám is várt) Majd azt vettem észre, hogy a buszok elmentek. Egy sincs már. Felhívtam a sofőrt (szerződés írásnál megkaptam a számát) hogy merre van. Igen, hivhattam volna előbb is, amikor keresgéltem. Mindegy, hibáztam. Mondta hogy úgy tudta, én előbb mentem haza, ezért nem várt. Visszajönni nem tud. Ott voltam 22:30kor egyedül, a sötétben. A várostól legalább fél óra sétára. Pénz nem volt nálam taxira. Így elindultam a városba gyalog, közben hívtam a szüleimet, barátaimat hogy megoldjuk a helyzetet, mert a várostól még 30 perc autó útra lakok. Busz meg nem ment már. Szerencsére sikerült elintézni hogy eltudjanak értem jönni. Ekkor már átfagytam, ki sírtam magam, és egyszerűen csak kimerült voltam.

Fél órán belül megjött értem anyukám. Itt már remegtem, fáradt voltam, és nagyon csalódott. Nem tudom hogyan lesz tovább..

Kérlek ne értse senki úgy hogy sajnáltatni szeretném magam. Mert nem. Csak a napomat írtam le.

A szüleim azt mondják hagyjam, és bontsam fel a szerződést. Én adnék ennek még egy esélyt, mert nincs sok munkalehetőség, és szeretnék valamit csinálni, amíg nincs mód elhelyezkedni a szakmában. És lehet holnap jobb lesz!