Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Ha tudomásom van arról, hogy...

Ha tudomásom van arról, hogy egy munkaadó nem jelenti be korrekten az alkalmazottját és nem biztosít megfelelő munkakörülményeket neki, hol tudom bejelenteni?

Figyelt kérdés

A szóban forgó munkavállaló nem én vagyok, különben már rég nem dolgoznék ott. Anyukámról van szó, aki miatt nagyon aggódok. Sajnos érzelmileg könnyen zsarolható, úgy ragadt ebbe a helyzetbe már lassan 8 éve.


A történet röviden annyi, hogy egy kicsi ruhaboltban dolgozik, mint szabó. Két órára van bejelentve (ha be van), ez az utóbbi 2 évben alakult így, előtte 4 órában volt, én erről most szereztek tudomást sajnos... Egyébként már nyugdíjas (64 éves, a két gerincsérve miatt hamarabb ment nyugdíjba). Ennek ellenére elvárják tőle, hogy 8 órát legyen benn és dolgozzon, szolgálja ki a vásárlókat is, teljesen egyedül.


Egy ideig tétlenül néztem a helyzetet, akkoriban sajnos nem tudtam volna segíteni anyagilag rajta, mert magamat is éppcsak bírtam fenntartani és egyébként is, úgy gondoltam, hogy ha nagyon rossz neki, úgyis vátoztat vagy legalábbis elmondja nekem. Nem tette. Novemberben telt be nálam a pohár végleg, akkor ezen a helyen kapta el a covidot, a főnök csak zaklatni tudta telefonon, hogy miért nem megy dolgozni, meg oda akarta vinni neki a lakására a munkát. Anyukám egy hétig magas lázzal dolgozott az üzketben, majd két hétig feküdt otthon, alig bírt felkelni, alig evett, nagyon rosszul volt. Ez a rohadt qrva meg csak hajszolta. Ez a szerencsétlen meg meg akart felelni neki. Majdnem elvesztettem az anyukámat...


Most otthon van, egyelőre csak pár órát dolgozik, amennyihez van kedve és ereje, a nap nagy részében pihen szerencsére, ezért viszont havonta húszezret fizet neki ez a nő, aki az üzlet tulajdonosa. Természetesen nincs olyan, hogy táppénz vagy szabadság... Ezek nincsenek számontartva. A nevelőapám csak annyit tudott elérni a nővel való balhézása által, hogy abba belemenjen, hogy anya idén itthon marad és gyógyul. De ez nekem nem elég. Kértem, hogy ne menjen vissza, korábban vállalkozó is volt, simán tudna magától is dolgozni, ha akarna (van olyan kuncsaftköre) és úgy legalább nem vennék le a fizetése kétharmadát... Emellett, keresek olyan jól, hogy legalább annyival ellássam rendszeresen, amennyit ott keresett. Nem kellene dolgoznia. Ez nem okozna gondot. De folyamatosan azt hajtogatja, hogy az az ember a barátja és számít rá és nem akarja elárulni meg egyébként is éhen halna (ez egyáltalán nem igaz).


Nem tudom meggyőzni, nem bír nemet mondani. Viszont az kínzás, amit ez a nő művel vele... A munkakörülmények is... A boltban egy másfél négyzetméteres helyen kell neki gubbasztania a géppel, hogy ne legyen elől, miközben dolgozik. Télen-nyáron a fülledt melegben is. Egy kemény fa széken görnyed egész nap. Én ezt nem bírom nézni.


És több sebből vérzik, amit ott látok.

-állítólag írtak szerződést, amiben két óra volt munkaidőnek, ehhez képest napi 8-at van benn

-nincs szabadnap, betegszabadság, semmi...

-nincs fix fizetése, csak úgy tessék-lássék alapon kap napi 5-10 ezer forintot, ha benn van. Ha otthon, akkor hetente ennyit. Holott az egész üzlet bevételének 80%-át ő termeli a megrendelésre készített ruhákkal és javításokkal

-számomra embertelen az, amilyen helyen dolgozik

-abban sem vagyok biztos, hogy kaphat egyszerre nyugdíjat és fizetést, de ebbe már bele sem kötök, mindenesetre van elég baj azzal, ami ott történik.


Hol tudom jelenteni ezt az egészet, ha anyukám magától nem vet neki véget? Milyen bizonyítékokat kellene gyűjtenem hozzá? A bíróságra adjam be vagy egyszerűen jelezzem a nav felé (úgy tudom, lehet névtelenül is bejelentést tenni, de én vállalom a nevem ehhez). Az sem érdekel, ha anyukámat is megbüntetik, kifizetem a bírságot helyette, de addig nem nyugszom, amíg be nem zár végleg a hely és rá nem vernek annyit erre a ringyóra, hogy belepusztul és soha többé nem nyit ki. Abban biztos vagyok, hogy ha odakerül az ügy, már bátrabb lesz édesanyám is és el fog mondani jóhiszeműen mindent a bíróságon, amit csak tud, nem fogja mentegetni ezt a patkányt, de amíg nem indítok lavinát, addig csak vakon szolgálja ezt a nőt, mert az szépen kérte...


2020. dec. 28. 06:49
1 2 3 4 5
 21/44 anonim ***** válasza:
55%
20, szerinted ha egy munkahelyen betegen kell dolgozni, az normális? Az ilyeneket feketére kell bírságolni. Néhány éve egy veszélyeztetett terhes kismama halt meg a munkahelyén, mert dolgoznia kellett. Talán ha lett volna bárkiben lélek és igazságérzet idejekorán, ma is élne a gyermekével. Lehet, hogy a kérdező édesanyját így nevelték, de ezt a munkáltató maximálisan kihasználja, megkerülve a törvényeket. Munkaadónak lenni a törvény előtt is jóval nagyobb felelősség, ezt ne feledd! Menjen, tegyen bejelentést szépen, bajt nem okozhat, az ott dolgozók körülményein viszont sokat javíthat. Ilyenkor 500 ezertől 2-3 millióig simán bírságolnak, utána azért inkább meggondolja a munkaadó, hogy megéri-e trükközni.
2020. dec. 28. 08:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/44 anonim ***** válasza:
76%

22, egy teljes munkaidősnek alap 21 nap+életkori napok FIZETETT szabadság jár. Ha ezt nem adja ki a munkáltató, akár trükközés, akár bármi miatt, százezrekkel károsítja meg a munkavállalót. Ha nem tud táppénzre menni, akkor meg egészségkárosító helyzetet állít elő. Emberéletekről van szó.


Kérdező: kormányhivatal, NAV, cégnévvel és összeszedett gondolatokkal felfegyverkezve. Bajt nem okozhatsz, de jót tehetsz!

2020. dec. 28. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/44 A kérdező kommentje:
22: nem mindegy hol és mit dolgozol ennyiért...
2020. dec. 28. 08:08
 24/44 anonim ***** válasza:
28%

"Néhány éve egy veszélyeztetett terhes kismama halt meg a munkahelyén, mert dolgoznia kellett. "


Nos, sajnálom szegényt, de komplett idióta volt, hogy dolgozott. Ha veszélyeztetett terhes, akkor táppénzre írjak, nem kell dolgozni. Mondjuk nyilván apuka mhhnkanelkuli/kozmunkas/minimálbéres volt így kellett a pénz. Na de itt jönne be a tervezett, felelős gyermekvallalas: ha nincs mire, nem vállal az ember gyereket.

2020. dec. 28. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/44 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen az értelmes válaszokat! A cégnevet szerencsére tudom, most már azt is, hogy hol kell kopogtatni.:)


A többiek meg nézzenek kicsit magukba. Majd ha titeket is egy ilyen lelkiismeretes ember nevelt volna fel, nem itt tartanátok és nem szarnátok le ennyire, hogy mi történik vele.

2020. dec. 28. 08:10
 26/44 anonim ***** válasza:

26!


Megegyszer: az anyjának ez megfelel. A kérdezőben nem. Fel lehet jelenteni, jogos is, de még mindig két kifejlete lehet a dolognak: semmi, mert anyuka letagadja, vagy kirúgják és nem lesz munkája.

2020. dec. 28. 08:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/44 anonim ***** válasza:
83%
Ennyire nagyon azért nem lehet lelkiismeretes, ha lázán adotcsal, nem?
2020. dec. 28. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/44 anonim ***** válasza:
81%

A meghalt kismama a távoli ismerősünk volt. Nem volt választása, mert nem volt bejelentve, így nem kapott volna, csak néhány ezer forintot. Például ezért kell tisztességesen bejelenteni a munkavállalókat.


[link]

2020. dec. 28. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/44 anonim ***** válasza:
27%
Tehát igazam volt, nem volt szó felelős gyermekvallalasrol.
2020. dec. 28. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/44 anonim ***** válasza:
62%

Kegyeleti okokból sem szeretnék ebbe belemenni. Nyilván nem az anyukának volt ez így jó, hanem a Mercis munkaadójának. Egy jó ember ment el azért, hogy más Balin nyaralhasson. Ezen el kellene gondolkodni.


Kérdező: ne add fel! És ne hagyd, hogy elbizonytalanítsanak. Lehet, hogy egy tragédiát előzhetsz meg most!

2020. dec. 28. 08:17
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!