Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Melyik volt a legkomikusabb...

Melyik volt a legkomikusabb állásinterjútok?

Figyelt kérdés
Én személy szerint egyszer kémia szakos tanárnőnek jelentkeztem, bár még nem volt meg teljesen az ehhez való végzettségem, hozzáteszem azóta sincs. Ennek ellenére tárgyaltak velem, mert nem nagyon akadt jelentkező, más kérdés, hogy végül mégsem vettek fel. Szóval ott a helyi kémia tanárnő bemutatta nekem, hogy van a szaktanteremben vegyifülke is. Ám használni azt nem lehet kísérletek bemutatásához, mivel ő befalaztatta, ugyanis a gyerekek mindig Auschwitz-osat játszottak és nyitogatták a benne lévő gázcsapot...

2020. dec. 19. 20:51
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
87%

nekem volt egy olyan állásajánlatom, amit ismerősöm révén kaptam, ugyanakkor semmit nem tudtam a munkáról, csak hogy jól fizet és így is mentem el :D interjúztató persze megkérdezte, hogy elmesélném-e, hogy miért gondoltam, hogy ide szeretnék jelentkezni. én pedig őszintén megmondtam, hogy valójában azt sem tudtam, hogy ide jövök.


végül emiatt szimpatikus lettem a hölgynek, és emiatt engem választottak :D

2020. dec. 19. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
85%

Felhívott a cég telefonon,megbeszéltük a pénzt meg nagyjából minden mást is és akkor bementem időpontra.

Ott 1 órán keresztül hallgattam a cég történetét a hr estől,mikor jött a lényeg a pénz,és kiderült,hogy nem igazán akarja tartani magát a telefonban megbeszéltekhez.

De annyira nem,hogy ez nem is alku tárgya,tehát semmiképp.

Ment fel bennem a pumpa,először puhatolóztam,hogy most viccel-e,de nem.

És akkor üvöltve kijött belőlem,hogy idebenzineztem,végighallgattam az 1 órás hülyeségét és akkor kiderül,hogy egy hazug becstelen senkiházi céggel van dolgom.

Annyira üvöltöttem,hogy elsírta magát a csaj,aztán ez vicces volt.

2020. dec. 19. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:
nahát :O hogy mik vannak !
2020. dec. 19. 21:04
 4/16 anonim ***** válasza:
87%
Én egy vidéki multihoz jelentkeztem a budapesti it múltam után. Minden jól ment már majdnem megegyeztünk, amikor jött a pénz kérdés. Gondoltam nem teszem magasra a lécet, annyit kérek csak amit pesten kaptam akkor is. Na akkor megfagyott a levegő, mondták hogy majd értesítenek. Sose hivtak többet, de ismerősön keresztül megtudtam hogy 3x annyit kértem mint amit adtak volna.
2020. dec. 19. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
83%

Nekem az, hogy amikor egy 20 évvel fiatalabb kislány akart interjúztatni és alapból letegezett. Aztán átadott egy nyomtatott űrlapot hogy töltsem ki, de az tele volt helyesírási hibával.

Kijavítottam neki, majd felálltam és mosolyogva távoztam.

2020. dec. 19. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
94%

Egyszer kaptam egy emailt egy cegtol, hogy lattam az oneletrajzomat valahol, ezert xy idopontban carnal engem interjura (pedig nem jelentkeztem hozzajuk es ra sem kerdeztem, hogy aktualis-e az allaskereses).


Kivancsisagbol elmentem es kiderult, hogy kozbeszerzest nyertek es tegnapra kell nekik legalabb 10 db szoftverfejleszto es hogy naluk majd mindenre is lesz lehetoseg. Szakmai kerdeseket nem is tettek fel, megkerdeztek, hogy mennyit merek es, hogy mikor tudok kezdeni. Nagyon fura volt az egesz, meg nem is erdekelt annyira, szoval nemet mondtam az ajanlatukra.

2020. dec. 19. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
90%

Irodai munkára jelentkeztem. A főnök első kérdése: Dóra, maga mennyire határozott?

Mire én :Hááát...

Erre mind a ketten elnevettük magunkat. Felvettek. 😁

2020. dec. 19. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
86%

Nem tudom, hogy még gimis voltam-e, vagy pont abban az évben ballagtam el, de nyárra szerettem volna egy állást a Tescoba. Feltettek mindenféle random kérdést arról hogy mennyire ismerem a Tescot, tudom-e hogy hogy mennek ott a dolgok, stb..

Az egyik kérdés az volt, hogy melyik a Tesco legfőbb ruhamárkája, én pedig teljesen lefagytam, mert soha életemben nem fordítottam semennyi figyelmet a márkákra.

A válasz asszem az F&F volt, én viszont hosszas mentális küzdelem után arra jutottam, hogy talán valami c betűs, ezért azt mondam, hogy Chanel.

Tisztában voltam vele hogy baromság amit mondok, de ugye az a gimis mentalitás élt még bennem, hogy még ha nem is tudom a választ, jobb valami hülyeséget mondani, mint egyáltalán nem válaszolni.😅

Nem kaptam meg az állást.

2020. dec. 19. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
89%

Amikor 1× elmentem egy olyan helyre, aminek a közelében van egy hasonló nevezetű hely, és ott derült ki, hogy az illető azt hitte, hogy odavalósi vagyok, azért jelentkeztem oda.

Értsd pl.: Gárdony>Nógrádgárdony.

2020. dec. 19. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
92%
Számomra nevetséges volt, hogy gyakornoknak jelentkeztem egy toborzó céghez. Hát de fura egy interjú volt. Az egyik vidéki irodájukban volt az interjú. De nem külön szobaban, hanem ahogy belépsz az ajtón, ott. A tulaj interjuztatott, közben a két meglévő kollégina “dolgozott”. Hát végig hallgattam hogy milyen milliárdos bevetelu cég, közben szidta a dolgozókat, azokat is akik ott ültek fel méterre. Aztán a kedvencem. Jött két ember. Belépnek. Nő kérdezi, hogy mit akarnak. De így. Mondjak hogy diakmunka érdekelné őket. Egyik toborzó csaj megszólal. Hogy jajj hát facen érdeklodjetek most nem jó. Elmentek. Erre a tulaj előttem lecseszte a 2 toborzót, hogy ezeket mégis kihívta ide? Gondoltam is magamban milyen jó kis fejvadász cég ez. Majd a kezembe nyomtak egy helyesírási hibákkal tele lévő tesztlapot és közölte hogy 60 másodpercem van kitölteni. Másik számomra vicces interjú: multihoz jelentkeztem hr gyakornoknak. Megyek be interjúra és a terület vezető bemutatkozik h xy beszerzesi vezető. Na gondoltam wtf. Azt kérdezte miért szeretnék beszerző lenni és hasonló kérdések. Nem mondtam el h én nem oda jelentkeztem, belementem a játékba. Felvettek. Azóta is beszerző vagyok, igaz már nem ott.
2020. dec. 19. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!