Hogy találhatnék új munkahelyet? Mit csinálok rosszul?
Végzettségem : mérnöki
Egyetem alatt 2+ évig voltam gyakornok, egy elég tekintetre méltó helyen és rengeteg tapasztalatot és tudást gyűjtöttem.
Egyetem után kb 3 hónap alatt sikerült munkát találnom egy szomszédos városban (kb 50kmre).
Nagyon szimpatikus volt eleinte a hely, de nagyjából 2 hónap után rájöttem hogy utálom. Nagyon bunkók velem, lenéznek, semmibe se vesznek és gyakornokként felelőségteljesebb munkát végeztem mint most. De nem léptem ki, mert a szr is jobb mint a semmi. Most már 1 éve folyamatosan keresek új munkahelyet, de nem találok semmit. Nem viccelek, nagyjából 50 helyre adtam be az önéletrajzom legalább. Most volt pár hely ahova behívtak interjúra, de egy már visszajelzett hogy nem engem választottak. Egy másikat is rossznak éreztem, a harmadik meg lehet esélyes de nem élem bele magam. Olyan állásokra jelentkeztem csak, ami megfelel a képzettségemnek, a nyelvtudásomnak, tapasztalataimnak. Egyszerűen nem sikerül mégsem.
Megkérdeztem a HR-eseket, már ahonnan hajlandóak voltak visszajelezni, hogy mi a baj és azt mondták semmi. Jó az önéletrajzom, jók a tapasztalataim, nem tudják. Próbálkozni kell tovább.
Kezdek a jelenlegi munkahelyemen teljesen megreccsenni. Már a kiégést fél év után elértem, mert sosem kapok semmi visszajelzést hogy amit csinálok az jó, nem jó, merre kéne fejlődnöm. Ha segítséget kérek a főnökömtől leráz, hogy nem tudja, nem ér rá, kérdezzek meg mást, rám sem néz ha hozzá beszélek, kérdezek valamit és 3x meg kell kérdeznem mert rám sem hederít. Mindezt úgy, hogy 2 méterre ül mellettem.
A fő főnökünk nem magyar, alkalmanként van itt, és nem érdekli mivan velem, általában átnéz rajtam. De azért pár hónapja bejött az irodába újságolni mennyit keresnek az országában a mérnökök.
Mindeközben én egy kétműszakos szakmunkás bérét max megkeresem, plusz amortizálom az autóm nap mint nap, azért hogy egész nap bszogathassanak. De a városban ahol elek, ennél is alacsonyabb béreket ajánlottak.
Átképezni magam nem tartom reálisnak, mert akkor ismét pályakezdő lennék, nullá eséllyel. Most a nyelvtudásomat szeretném felsőfokúra, tárgyaló képesre fejleszteni, de nem nagyon tudom mit tegyek. Nem tartom normálisnak, hogy ennyi pályázat közül egy sem akar alkalmazni, de a személyügyesek sem mondtak semmi problémát.
De akkor miért nem sikerül soha semmi? :(
Ez az egy éve húzódó álláskeresés teljesen kikészít lelkileg.
Mit csinálok rosszul? :(
Én kb.két hónap alatt adtam be 50 helyre az önéletrajzom,igaz,más területre.
Szóval ha egy év alatt küldted el ennyire,kevés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!