Az, hogy az ember frusztrált azért, ahogy kezelik és bánnak vele, mennyire jogos érzés?
Most legyen ennek a bánásmódnak bármi oka, de a végeredmény úgyis ugyanaz, az igazságtalan bánásmód.
Lehet nyilván az illetőnek a külsőjével gond vagy a természetével, személyiségével. Általában ez a kettő szokott lenni a legnagyobb gond, az első általában nagyobb gond mint a második.
Saját káromból tanulva mondhatom, hogy ilyenkor a frusztráció jellemzően az elfojtásból fakad, mivel az "áldozat" (nem szeretem ezt a szót, de most hívjuk így) hatalmi kissebbségben van a bírálóival szemben. Ezért legtöbbször nem mer visszaszólni, csak idő múlva. De sosem értettem, miért kell - ahogy fogalmaztál - gondot csinálni másnak a viselkedéséből, kinézetéből (????) addig, amíg ez nincs befolyással a saját életteredre. Tőlem bohócruhában is jól érezheti magát valaki. Ugyanez a viselkedéssel, személyiséggel, nem foglalkozok azokkal, akikkel nem vagyok egy hullámhosszon.
Sajnos nekem a tavalyi év nagyon frusztrált volt, miután kaptam egy nárcisztikus főnököt, akitől minden nap kaptam a lenéző beszólásokat. Szerencsére megszabultam a személyes frusztrációmtól, amikor dobbantottam, felért egy elégtétellel látni a ledöbbent ábrázatát.
2
Igen erre nagyon jól rávilágítottál, az elfojtás az egyik fő oka az egésznek. Hiszen számtalan olyan élethelyzet vagy társas helyzet van, amikor késztetést éreznék a felszólalásra, a kiállásra, de nem tehetem meg mivel kisebbségben vagyok, nincsenek támogatóim, és folyamatosan viszálykodónak állítanának be. Például tegyük fel, hogy felszólalok egy esetben amikoris úgy érzem, hogy igazságtalanul kezelnek, általában egyedül találom szemben magam 5-10 emberrel és 5-10 ember érveivel kell megállnom a helyem. Nyilván számomra sokkal megerőltetőbb egy ilyen feladat, hiszen egymagam kell mindenkivel vitáznom, míg az esetükben a szükséges energiabefektetés oszlik 10 felé, vagy minimum 5 felé, így jó eséllyel vesztesként jövök ki a vitából (még ha szerintem igazam is volt).
Nyilván nem értem el tartós hatást a felszólalásommal (kivéve amikor kicsit agresszívebb hangnemben lépek fel, de akkor is csak kevéssel tart tovább a hatás) és a többiem megnyilvánulásai, bánásmódja elég gyorsan visszaáll a megszokott üzemmódba, ezért nem sokkal a kiállásom után újra ki kellene állnom. Ha kiállok ismét az sokkal vehemensebbé, agresszívebbé teszi a többieket. Minél gyakrabban állok ki magamért annál inkább bajkeverőnek állítanak be, mégha szerintem igazam is van és csak igazságos bánásmódban szeretnék részesülni. Ezért a többiek nagyon súlyos bosszúja elkerülése végett inkább elfojtom magamban a felszólalási kényszert. Le kell nyelnem, hogy kisebbségben vagyok, hogy a szabályokat (bármennyire igazságtalanok is azok) a többség diktálja és vagy alkalmazkodom, vagy kiűznek, bosszút állnak.
"De sosem értettem, miért kell - ahogy fogalmaztál - gondot csinálni másnak a viselkedéséből, kinézetéből (????) addig, amíg ez nincs befolyással a saját életteredre."
Az emberek többsége szerint a beilleszkedési igyekezetek, törekvések kötelező érvényűek és nem áll szabadságodban eldönteni, hogy be akarsz-e illeszkedni vagy sem, akarsz-e tartozni valahová vagy sem, csapatjátékos akarsz lenni vagy egyedül szeretnél játszani. Szerintük az élet nem kívánságműsor és társas szabályok kőbe vannak vésve és azokat szigorúan be kell tartani.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!