Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Hagytál már el munkahelyet...

Hagytál már el munkahelyet azért mert egyik kollégáddal nehéz volt együtt dolgozni?

Figyelt kérdés
Egész jó munkahelyem van, de az egyik kollégám mostanában elég tapló, és nagyon megnehezíti az életem. Azért emiatt nem szeretnék váltani, mert a többi kollégám jó arc. De miatta néha falra mászom, amiatt mert felsőbbrendűnek képzeli magát, és míg az osztály többi része úgy segít kifelé, és egymásnak is, ahogy tud. Ő meg mindent csak ledelegál másnak, és kérdésekre is nehezen válaszol, ha nincs szükségem tőle semmire, akkor el bírom viselni, és vannak jó fej időszakai, de néha félek kérdezni is tőle bármit is, vagy rossz együtt lenni vele, mert félek, hogy begurul rám.

2020. jún. 8. 12:11
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Én nem, de láttam embereket részben vagy egészben emiatt elmenni. És mindig ugyanaz az ember volt az oka. Egy a cég alapítása ott dolgozó kiégett kiskirály, aki ugyan rendelkezik a megfelelő tudással és tapasztalattal, mégsem csinál szinte semmit egész nap, de persze kifelé az ellenkezőjét kommunikálja. Persze egy kis játékra a telefonon, csetelgetésre, youtubeozásra, önsajnáltatásra mindig van ideje. Ez az ember féltékeny a nála kompetensebb kollégákra, így általában megtalálja a módját, hogy elüldözze őket.
2020. jún. 8. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Ezért nem, mert nekem nem fontos, hogy jóban legyek a kollégáimmal. Előny, ha jó a csapat, de nem szempont. Nem tudom magamra venni mások baromságait és nagyon ügyesen le tudom szarni az ilyen embereket, szerintem minden munkahelyen van ilyen.
2020. jún. 8. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%
Ha amúgy minden tekintetben megfelel a munkahely, akkor nem kell emiatt váltani. Mindenhol akadnak ilyenek. Át kell rajtuk nézni, nem magadra venni. Kerüld a vele való kommunikációt, mástól kérdezz.
2020. jún. 8. 12:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%
Ahol ilyen gondom volt, ott más probléma is volt, szóval igen, de nem csak ez volt az oka a váltásnak.
2020. jún. 8. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
Igen. A "sors" ajándékaként érdekes módon 1 évre rá ismét egy helyen dolgoztunk, de szerencsére tök más lett a munkatársi viszonyunk.
2020. jún. 8. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Nekem több munkahelyem is volt már, (kereskedelem) és minden valtasom oka az volt hogy valamelyik vagy több munkatarsam idiota volt. És idegbeteg. Amit én nem birok, mivel én mindenkihez tudok alkalmazkodni, nyugis természetesen van és kedves vidám vagyok. De amikor ők nélkül basztatnak és flegmaznak azt nem birom. Szóval igen volt olyan hogy váltottam, persze nem csak én. És nem bántam meg, most végre olyan helyen vagyok ahol mindenki jofej és megbecsülést érzek magamra nézve 😀
2020. jún. 8. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
100%

Én váltanék, ha van rá mód, de semmi nem garantálja, hogy a következőnél nem találkozol hasonló barommal.

Nekem is van egy "ilyenem", konkrétan utazik rám valamiért. Soha nem derült ki (kérdésre sem), hogy mi baja, én egyszerűen csak érzelmileg defektesnek tartom, és kerülöm, amikor csak lehet. Nem pattanhatok meg minden helyről csak azért, mert elém kerül egy gyagyás. :)


Meg kell tanulni kezelni ezeket, egyébként az ember egészsége is rá tud menni, ha elég érzékeny hozzá.

2020. jún. 10. 05:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!