Normális, hogy a munkahelyen dél körül mindig azt várom, hogy kiürüljön az ebédlő?

Nem szeretek másokkal enni /itthon más/.

Szeretek az ételre koncentrálni és nincs kedvem mellette nap, mint nap pletykálni/pletykákat hallgatni és a 15 perces étkezésből 1 órásat csinálni. Ha csendben próbálok enni, akkor is általában kérdezgetnek, hozzám szólnak (mintha zavaró lenne a csend), de igazából alapvetően az is zavar, ha mások gondolatait kell hallgatni közben /pl. ki kivel jött össze, mi lesz a holnapi ruhaszettje, milyen fárasztó volt a tegnapi edzés, stb. - egyszerűen nem érdekel/.

Néha elmentem olyan kollégákkal enni, akiket kedveltem, de nem akartam rendszeresíteni, mert nap, mint nap számomra ez totálisan kimerítő és egy idő után unalmas, hiszen elfogynak az érdekesebb témák és a felületes bájcsevejhez semmi kedvem.

Emiatt igyekszem váltogatni, hogy hol viszek ebédet és azt nézem mikor ürül ki a konyha, hogy egyedül ehessek, hol kiugrom egy étterembe egyedül.

Volt már, hogy vittem ebédet, viszont egy társaság mikor ment ebédelni kérdezte, hogy megyek-e velük. Már nagyon éhes voltam és tudtam, hogy 1-1,5 óráig képesek trécselni, ezért azt mondtam nekik, hogy nincs kajám és inkább kimentem egy étterembe, az aznapra szánt ebédemet pedig megettem másnap. Így elkerültem, hogy velük kelljen ennem.

Olyan is volt, hogy ugyanabba az étterembe mentem, ahol a kollégák ettek. Próbáltam észrevétlen maradni - sikertelenül. Invitáltak maguk közé, ám próbáltam magyarázkodni, hogy nem akarok zavarni, leülök máshova, végülis nem együtt jöttünk, stb., de egyszerűen hajthatatlanok voltak, így hogy ne nézzenek bunkónak kénytelen voltam leülni közéjük.

Úgy érzem, hogy túl nagy feneket kerítek ennek a dolognak, de már évek óta küzdök vele. Egyszerűen úgy érzem, hogyha már le kell dolgozni azt a fél órát, amíg ebédelek, akkor hadd töltsem úgy, ahogy én akarom, mégpedig csendben, a saját gondolataimmal. Nem tartom kizártnak, hogy a kollégák szimplán visszahúzódónak tartanak, pedig egyszerűen csak eléggé introvertált vagyok és szükségem van legalább ennyi magányra.

Más is hasonlóan érez vagy csak én próbálok ebédszünetben egy kis teret nyerni magamnak? Már-már szánalmasnak érzem magam, hogy dél környékén

20 percenként azért megyek a konyhába vízért, hogy megnézzem szabad-e a terep.