Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Hogy élitek túl a munkát a...

Hogy élitek túl a munkát a mindennapokban, ha a főnök nem bír és belétek köt, amikor csak tud?

Figyelt kérdés

Mielőtt azt írnátok, hogy ez csakis az alkalmazott hibája lehet, mert aki jól dolgozik, azt a főnök nem bántja, kérlek, olvassátok el, amit írok.


Volt korábban egy munkám, ahol két vezető beosztású munkatársamnak nem tetszett, ahogy dolgozom és nekem sem tetszett, ahogy ezt lekommunikálták, úgyhogy onnan menekültem is még a próbaidő alatt. De ott eleve nem szerettem lenni, a munka sem tetszett, csak fiatal voltam, nem tudtam, mit akarok. Most viszont találtam egy olyan munkát, ami tetszik, igaz, még csak betanulok, de eddig, amit láttam, az jó, a közvetlen kollégák jófejek, úgyhogy hosszútávban gondolkozok. Mint említettem, új vagyok és a vírushelyzet miatt lassan tanulok be, nincs is annyi ügy, meg olyanok, amik szoktak lenni, így aki betanít, nem tud mindent megmutatni. Volt pár hét, amíg nem mehettünk dolgozni a járvány miatt. Most már járunk rendesen, de nyilván nem ugyanolyan a helyzet, mintha nem lenne korona. Alapból én mindig kicsit lassabban fogom fel a dolgokat, nekem nem elég, ha egyszer valamit megmutatnak, többször kell magyarázni és csinálni, hogy utána önállóan tudjak dolgozni. Az egyik főnököm viszont nagyon ellenséges emiatt. Olyanokat vág a fejemhez, hogy nem tudok semmit megcsinálni (ez nem igaz, csak még csak kevés dolgot), mit csináltam én az elmúlt időben, hogy ennyire nem megy, ez borzalmas, a másik új lánynak minden megy (teljesen más tanítja be és gondolom fogékonyabb az agya is). Én igyekszem, tényleg, de ezek nagyon lelomboznak és ha sokat megkapom ezeket tőle, romlik a teljesítményem, mert stresszben vagyok. Meg olyan, mintha direkt ki akarna velem szúrni. Ellenem hangolja a betanítómat, kérdezgeti, hogy ennyire le sz arja-e, meg ilyen rossz tanár-e, meg hogy majd beszél vele, a betanítónak meg azt mondja, hogy szerintem ő rosszul magyaráz, holott én egyáltalán nem mondtam soha ilyet. Tegnap a munkaidő vége előtt 5 perccel keresett valamiért engem, de mosdóban voltam, de a cuccaim ott voltak a helyemen, erre ma reggel kiabált velem, mert hogy én előbb hazamentem. Mindenki hallgat zenét munka közben, engem is látott már korábban zenét hallgatni, de most meg leteremtett, hogy most komolyan zenét hallgatok, nem szabad... Nekem pedig meggyőződésem volt, hogy szabad, mivel mindenki csinálja. Ha bármit kérdezek, úgy bánik velem, mint egy hülyével, aztán ha nem merek kérdezni, mondja, hogy nyugodtan kérdezzek, ne féljek...


Sokat sírok emiatt és már nem is szeretek bejárni, de a munkát meg szeretem és szeretném is a jövőben jól csinálni, nem akarok felmondani, de lehet, megteszem.


Ti hogy kezelnétek/kezelitek ezt? Szerencsére van más főnököm is, akihez mehetek, ha baj van, de nincs mindig bent.


2020. ápr. 24. 21:12
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Menj másik céghez, ugyanebbe a munkakörbe
2020. ápr. 24. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%

Hát légy határozottabb.

Ne ilyen kis beszari mert akkor mindíg bántani fognak.

Én visszaugatok a főnöknek mind1 ki az.

Szóbol ért az ember és ezért fontos, hogy tudd megvédeni magad!

Nyílván ha hibázok azt belátom vagy ha valami nem megy akkor én szólok, hogy hé' hogy is van ez meg ez?

De ha csak nyűgös és azért csesztet akkor kiosztom hamar.

Mondjuk nekem mindíg is karakán fellépésem volt, talán ezért is találnak meg ritkán vagy ha tényleg hibázok de akkor viszont nem restellem magam elnézést kérni sem...

2020. ápr. 24. 21:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
Belefutottam ebbe a csapdába én is. Első munkahelyem volt, úgyhogy eltűrtem mindent, mert azt hittem, hogy ha visszaszólok, úgy rám száll, hogy vagy kirúg, vagy én menekülök el. Végül is közel 4 év szivatás után találtam egy másik munkahelyet, hál istennek. Addig viszont szörnyű volt, pánikrohamom és refluxom lett miatta, lefogytam és hullott a hajam. Három ember melóját végeztem egyedül. De legalább jól pofára esett, amikor otthagytam a helyet. Szerintem nem nézte ki belőlem, hogy meglépem ezt. Na, többet nem követem el ezt a hibát, hogy sose szólok vissza.
2020. ápr. 24. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat! Igazából nem az a baj, hogy nem merek visszaszólni, hanem hogy annyira megsért ezekkel, hogy folyamatosan azon küszködök, hogy ne sírjak, így ha bármit is mondok, egyből elkezdek bőgni. Ilyen típus vagyok. Az meg szánalmas lenne...
2020. ápr. 24. 22:13
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Ja, és igen, egyszer késtem reggel nem egész öt percet, mert kimaradt a buszom. Odahívott magához és kirúgással fenyegetett. Más meg rendszeresen jóval nagyobb késésekkel járt be, de attól jó volt az is. Ha hibáztam, mondjuk mert nem mondtak el nekem valamit normálisan, amikor betanultam, akkor jött a hatalmas lebaxas. Azzal amúgy se törődött, hogy be legyek tanítva, vagy legyen mellettem egy állandó ember, aki betanit, nekem kellett kuncsorogni az egyébként igencsak leterhelt kollégáknal, hogy valaki segítsen, és az ilyen innen-onnan infókbol szedtem össze a tudást meg otthon próbáltam tanulni. Aztán egész megszerettem a munkát, jól is ment, de neki semmi nem volt jó, amit én csináltam. Egyre több melót sózott rám, ahogy az előbb is írtam. Másik kolléga konkrétan kárt okozott a munkahelynek, de az nem volt gáz, engem meg a legkisebb hibáért azonnal hivatott és fenyegetett. Végén már gyomorgörccsel jártam be, minden bajom volt.


Ahogy előttem is írták, kezd el kinyitni a szádat és ne hagyd magad. Hiába szereted a melót, ha idegileg meg nem bírod, amit a főnök művel.

2020. ápr. 24. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Ilyenkor tájékoztatom, hogy XY még hülyébb, mint én... akkor észbe kap; vagy bemegyek a főnökéhez panaszkodni (neki is van). Tudom, nem szép, de az igazságtalan b@ szogatás még annyira sem.
2020. ápr. 25. 08:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Update: Ma 6 ember előtt alázott, kiabált velem és hazudozott, játszotta az agyát a többieknek. Erre én bőgve megmondtam neki hogy ne sértegessen. Először meg volt lepődve, aztán kicsit megsajnált és elengedett, meg hogy ő nem is úgy gondolta, hogy bántott meg ennyire... Utána nem szólt hozzám, kíváncsi vagyok mi lesz.


Köszi a válaszokat!

2020. ápr. 27. 16:48
 8/9 anonim ***** válasza:
100%
Én írtam a 3-mas és 5-ös kommentet. Egyszer engem is megbőgetett, csak én nem a többiek előtt, hanem a mosdóban sírtam, és ott hallotta meg, mert pont bejött. Akkor engem is megsajnált, utána meg kezdődött minden elölről. Én viszonylag hamar elkezdtem másik állást keresni, csak sajna nem találtam, így kénytelen voltam tűrni. De mondom, már testi tüneteim voltak tőle. Ha teheted, lépj le onnan!
2020. ápr. 27. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
#6 vagyok. Én meg a mai napon kikértem magamnak különböző dolgokat, illetve, akit ajnározott, kicsit csúnya módon feketíttem. Nem szép, de tájékoztattam, hogy vagyunk még egy páran, akik betanítás nélkül betanulnak, illetve dicsértem neki egy másik kolléganőt.
2020. ápr. 27. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!