Szociális fóbia és új munka?
Sziasztok.
Pénteken kaptam végre egy állás ajánlatot 6 hónapnyi itthonlét után és most jött ki rajtam újra az idegeskedés. Nagyon szoc.fób-os vagyok eddig az előző munkahelyeket amit épp találtam lemondtam, mert megijedtem és nem mertem elindulni. Most is amikor beszéltem a hölggyel a telefonon, nagyon zavarba jöttem de sikerült összeszedetten beszélnem vele és most pénteken lesz az interjú egy viszonylag közeli helyhez és nekem ideális munkával. De ha csak arra gondolok, hogy új emberekkel kell egy légtérben lennem, meg kell szoknom a neveiket, hiba nélkül dolgozni folyamatosan kivet az ideg és izzadok, szédülök és minden bajom van. Pedig nagyon jó lenne ez a munka és sok pénzt is ígér. Csak egy gond van, ha reggel kéne beérnem az első busszal is ha megyek nem biztos hogy percre pontosan be tudok érni...vagy pontpercre pontosan de ezt ugye nem lehet pontosan kiszámolni főleg reggel nem. ezt hogy fogom majd elmondani nekik? Kérdezte a telóban, hogy melyik kerületből mennék mondtam hol lakok és mondta, hogy ó az közeli. Tényleg az csak a reggel macerás lenne, mert 3 műszakos lenne. Ez engem nem zavarna, mert megfizetnék. Hogy induljak el az interjúra pénteken és lépjek ki a házból magabiztosan? Ha az interjúra gondolok görcsbe rándul a hasam...Nagyon félek új emberektől meg új helyzetektől. Ha sikerülne ez a munka akkor gyűjtenék pénzt, hogy vehessek dolgokat amiket kinéztem rég magamnak, de így elég nehéz. ÉS nem sok hónapot kéne csak kitolni pénzkivétel nélkül. Megőrjít a szociális fóbia és az új helyzetek. Van ötletek? Valami tipp, hogy kezdjem majd meg az új munkás életet?
Ezt nem hiszem el...
Sikerült elmennem az interjúra és egyből felvettek :D.
Hétfőn már kezdhetek is.
Annyi infót adott le nekem, amiből alig tudtam megjegyezni valamit.
Fizetés nagyon jó, munkahely közel van, 3 ,műszakot meg ki lehet bírni. Nagyon örülök.
Lehet lebetegedett a kolléganő és azért nem hívott..
Mindenesetre ne keseredj el. Ez egy nagyon jó sikerélmény és tapasztalat volt!
Szia Kérdező ! Itt vagy még ? Végül mi történt , visszahívtak a munkahelyről ?
Mi van Veled azóta ?
jééé, 3 éves a kérdés lassan.
tényleg kérdező, mi újság veled azóta? sok idő eltelt... legyőzted a szoc fóbiát? enyhült azóta?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!