Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Ti otthagynátok ezt a munkahel...

Ti otthagynátok ezt a munkahelyet?

Figyelt kérdés
A főnököm vállalkozó én vagyok az egyetlen asszisztense, ketten vagyunk egész nap, de már nem bírom. Az egész napot a délelőtt óta végigissza és mindenbe, de tényleg mindenbe beleköt. Pl kiejti a száján, hogy most dobjak el mindent, mert kérdezzek le valamit ezekkel és ezekkel az adatokkal, majd mikor megteszem ő közben pl elkezd telefonálni és mire leteszi közli, hogy nem kell, minek kérdeztem le ilyen gyorsan. Olyan munkát csináltat, amiről már akkor mindketten tudjuk, hogy úgy nem jó, ahogy kéri...sokszor rá egy héttel javítani kell, pedig odafigyeléssel, ha hagyná önállóan dolgozni meg tudtam volna csinálni elsőre hibátlanul, s akkor nem kéne kétszer dolgozni. Ha valamit kinyomtatok 3 példányban, kettőben is elég lett volna, ha kettőben, akkor miért nem háromban, úgy szoktuk, tudnom kéne. Mindig mást mond, mindig megbonyolít mindent, csak a szó ne egyezzen. Ha nagyritkán józan, sokszor akkor is lekezelő, érezteti, hogy jóval fiatalabb vagyok, lényegében egy kis senki. Állandóan ígérget, magasabb fizetést pl, de nem adja meg, úgy forgatja a szavakat, hogyha felhozom a végén úgy jöjjön ki, hogy én vagyok telhetetlen és majdhogynem ő ilyet nem is ígért. Ha bejön valaki hozzánk, akkor is sokszor megaláz, én visszaszólogatok általában, próbálom megvédeni magam, de ellehetetleníti, hogy akkor is mondja, hogy jó köszönjük stb belém folytja a szót mások előtt. Már többen is megjegyezték, hogy ők ezt nem bírnák és mennyi türelmem van, ő mégis azzal bánt, hogy türelmetlen vagyok hozzá és sokszor tiszteletlen, pedig ő a főnök és én vagyok a fiatalabb(szó szerint idézem).
2020. jan. 4. 15:22
 1/10 anonim ***** válasza:
100%
Mi tart ezen a pocsék helyen?
2020. jan. 4. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:
Az, hogy sajnos nem sok helyre keresnek adminisztrációs feladatokra dolgozót a környéken...de azon gondolkodom, ennél ég, DM vagy más kisbolt is jobb, még ha húszezerrel kevesebbet is kapok. Nem?
2020. jan. 4. 15:25
 3/10 anonim ***** válasza:
100%
Igen gondolkodas nelkul
2020. jan. 4. 15:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
100%
Azonnal. Köszönés nélkül.
2020. jan. 4. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
46%
Ennél a pötsfejnél minden jobb. Meglepődnél milyen jó dolgozni egy tescoban pl. pénztárosként, árufeltöltőként.
2020. jan. 4. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
100%
Otthagynám egy az egyben! Annyit nem ér hogy tönkretegyen idegileg! Meg ugye elviselni egy ilyen kretént mindennap nah az kemény! Tudom Január van és ilyenkor nehezebb találni munkát de keresgélj és add be pár helyre az önéletrajzodat! Nincs is ennél rosszabb mikor egy szar munkahelyen dolgozol és kell pénz muszáj tűrni!!
2020. jan. 4. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

Nem egy helyen megy az hogy pont a fönök maga a hàtràltato tényezö.

Engem speciel meg molesztàlni akart es egy pokol lett a munkahely nekem. És még ö fenyegetett mint sertett kikosarazott ffi munkaügyi perrel. Ekkor kiléptem vègleg.


En csak annyiban kerestem màsik helyet hogy NÖ legyen a fönököm es intelligens. És megadatott!!

2020. jan. 4. 16:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

" a pötsfejnél minden jobb. Meglepődnél milyen jó dolgozni egy tescoban pl. pénztárosként, árufeltöltőként."


Mióta jó tescoban dolgozni? Én hamarosan érettségizek, és utána csak pár évre rá szeretnék egyetemre menni, és addig is úgy gondoltam h elmegyek a közelben lévő tescoba dolgozni, de már most félek tőle h milyen szr lesz. Te mit szeretsz benne?

2020. jan. 4. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%
Ha egy tescotól fosol, ne akarj egyetemre menni.
2020. jan. 4. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:

A zöldségosztályt és a mélyhűtőkamrákat messziről kerüld, a többivel nincs probléma.


Ne foglalkozz azzal, hogy a balfaxok lehülyézik, ha majd dolgozol több helyen, akkor fogod értékelni igazán. Még szakszervezet is van. :) Ha bekerültél és nem jó valami, át lehet menni másik osztályra, másik áruházba. Jó buli, ne félj tőle.

2020. jan. 4. 20:37
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!