Hogy lehet feldolgozni, elfogadni, ha valaki művészi pályára készült vagy akár volt is, de egészségügyi okokból fel kellett adnia?
Végy példát Antal Imréről. Nem lehetett zongoraművész eü okokból, lett belőle tévés, egy intelligensen szórakoztató ember.
És tíz éve miből élsz? Élősködsz a szüleiden? Nyugtass meg, h nem.
Ezt csakis akkor nehéz feldolgozni, ha a művészet spec. adottságokat követelt és azok sérültek. Aki festőnek születik, az festő lesz, aki zenésznek, az zenész. Ha operaénekes nem lehetsz, de tanultál zenét, akkor játssz hangszeren.
10 éve elmehettél volna pszichiáterhez vagy szakpszichológushoz, akki segített volna ezt feldolgozni és megkeresni a valódi énednek és a tehetségednek megfelelő művészi pályát.
Mert az is lehet, hogy csak te akartál művész lenni, vagy a szüleid erőltették, Isten viszont elfelejtett hozzá tehetséget adni. Az a szXr ügy.
Mondjuk ha 10 éve nem melózik, nem tudom hova fog kelleni bántás nélkül, max valami gyári melóba, vagy ilyen pénztáros, árufeltöltő.
Én ezen is örlődtem annó, mikor másfél hónapig nem találtam munkát, hogy mit mondok az interjún, hogy eddig amúgy mit csináltam.
Teljesen mást csinálok. Munka mellett nagyon kevés időm és energiám marad hobbi szinten űzni valamilyen művészetet. És mindig az jut róla eszembe, hogy nem sikerült. A munkahelyen meg azt érzem, hogy nem vagyok önmagam, hogy egy senki lettem. Ezen nem segítenek a munkahelyi sikerek vagy elismerések.
Több pszichológusnál voltam már, de egyik se tudott segíteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!