Kezdőoldal » Emberek » Munkahely, kollégák » Ez a személyiségi jogok...

Ez a személyiségi jogok megsértésének számít?

Figyelt kérdés

A történet röviden:

Egy ismerősömtől kaptam egy fülest, hogy a gyereke iskolájában megürül egy állás. Én a hivatalos pályázatbenyújtás előtt szeméyesen akartam találkozni vezetővel onnan, hogy tisztázzak pár dolgot a munkával kapcsolatban, amire az ismerősöm nem lát rá.

Vittem egy önéletrajzot, és találkoztam az igazgatóval, aki elmondta őszintén, mi van, de azt mondta, ha gondolom, adjak be hivatalos jelentkezést. A helyzet nem túl rózsás, így pár nap gondolkodás után úgy döntöttem, nem adom be a hivatalos pályázatot.

Erre az igazgató felkeresett (a pályázat lejárta előtt jó egy héttel), hogy fel vagyok véve. Udvariasan elmondtam neki, hogy köszönöm, de nem szeretnék jelentkezni. Elfogadta.

Erre este hív az ismerősöm, és abban a tudatban, hogy ő mondja el nekem először, ilyen "meglepetéééés" hangsúllyal elmondta, hogy megkaptam a melót.

Nagyon ledöbbentem, hogy ő tudja a döntést (egy szmk-s szülő a suliban, tehát nem is iskolai dolgozó). Azt mondta, hogy ő az iskolaportástól tudja, aki valami barátnője.


Na ettől viszont végképp eldurrant az agyam, hogy mindenki tud erről annak ellenére, hogy ez az infó, ha jól tudom, nem mehetne ki semmilyen formában. Mivel az én munkahelyemmel is van átfedés, megkaphatom, hogy oda is eljut a híre ezek után.

Nagyon mérges vagyok, főleg hogy az ismerősöm még magyarázatot várt volna, amit csak nagyon szűkszavúan adtam ("mert nem").


A kérdésem elméleti: fontolgathatnék-e én jogi lépéseket ezért? Személyiségi jogok megsértésének számít ez? Esetleg a GDPR-törvényé?


Köszi a válaszokat.



2019. szept. 5. 06:03
1 2
 11/11 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat!

Goldmund73: tévedsz, a sztoriban én vagyok nő, meg talán a portás (de abban se vagyok biztos, mert kettő van). Ennyit erről. A feltételes szándék tényként kezelését az igazgató követte el, aki férfi. Engem is megdöbbentett, felvételről nem így szoktunk kiértesíteni valakit, pláne azután, hogy hivatalosan be se adta a jelentkezését. A szülő, aki szólt a lehetőségről, szintén férfi.

Mindazonáltal az üggyel kapcsolatban egyetértünk, mindenkit felpontoztam, köszi mégegyszer.

2019. szept. 5. 15:25
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!