Hogy viseljem el az egyre újabb feladatköröket, projekteket és beosztottakat?

Lassan 6 éve kezdtem el junior programozóként dolgozni egy pénzügyi cégnél (bank).

Emlékszem, az elején még tök jó volt, egyszerű kis feladatokat kaptam (írjak teszteket, tegyek még egy szövegmezőt, meg egy gombot a képernyőre stb.), nem volt semmi stressz, volt időm kényelmesen nyugodtan dolgozni, nem támasztottak felém semmi elvárást, mindig megdícsértek amikor valami sikerült. Hallgattam a zenét, kávézgattam, közben programoztam, és minden egész könnyen sikerült, olyan kellemesen laza volt dolgozni.

Aztán eltelt egy év, már egész jól megismertem a projektet, örültem hogy minden könnyen megy, de egyre komolyabb feladatokat bíztak rám. Olyanokat, ahol már komolyan el kellett gondolkodnom, ahol több lehetőség is volt, mérlegelni kellett hogy melyiket válasszam, és már közel sem ment olyan könnyedén és lazán minden. Elvittek engem is az ügyfelekhez, meetingekre kellett járnom, mindenféle egymásnak ellentmondó felhasználói igények között kellett lavíroznom, és már egyáltalán nem laza zenehallgatás-kávézgatás-programozás volt egy napom.

De ez is még egész jol ment, aztán eltelt még egy év, és kaptam még egy projektet, amiről semmit nem tudtam, és hozzá még egy embert, akinek a semmiből én lettem a főnöke. Sose voltam még főnök, sose akartam az lenni, és a mai napig nagyon utálom. Egyszerűen utálom, hogyha az én munkám más munkájától függ, hogyha a beosztottam rosszul programoz le valamit, és én nem szúrom ki időben a hibát, akkor már az én munkám van negatívan értékelve, rajtam kérik számon ezt. Aztán végül is egész jóban lettünk, és egész jól megtanult programozni, szóval megbékéltem a helyzettel.

Aztán ahogy teltek az évek, kaptam még két projektet és négy embert ezen kívül, tehát már összesen négy projektet koordinálok én, és öt ember van alattam. Ráadásul lassan már lehetőségem sincs programozni, csak amolyan architekti pozíciókat töltök be, nézem a többiek kódját, válaszolok a kérdéseikre, és igyekszem elsimítani a szakmai jellegű vitákat. Mostmár maximum otthon tudok kicsit programozni hétvégente a hobbiprojektjeimet. De oké, végül is valahol ez az élet rendje, elfogadtam, jól van.

De a hét elején teljesen kiakadtam, kiderült, hogy felmerült, hogy engem neveznek ki az egyik kisebb részleg (kb. 10 ember) élére. Hát, a tökömnek van kedve ehhez, de komolyan! Lehet a karrierista lennék, akkor élvezném ezt az egészet, de így most egyáltalán nem. Egyre több feladat, egyre több felelősség, és egyre több stressz.

Jó, igaz a fizetésem is 3-4szeresére nőtt az évek alatt, de sokszor elnosztalgiázok a régi időkön, mikor teszteket írtam, gombokat tettem ki a képernyőre, senki nem várt tőlem semmit, nem volt rajtam felelősség, nem voltak beosztottjaim, és nem is tudtam a megrendelőkről/ügyfelekről. Olyan szabad, kötetlen és laza volt minden, és időnként úgy visszavágyok azokba az időkbe.

Persze a család miatt fontos a biztos anyagi háttér, de nem lehet ennek valahogy véget vetni? Nem lehet megmaradni egy pozícióban örökre, vagy mondjuk 10-20 évre? :)

Akar a halál közép- és felsővezető lenni, én csak programozni szeretnék, és élvezni az alkotás örömét, meg hogy senki nem szól hozzám órákon át.