Ti kb hány évesen estetek át a holtponton, amikor már nem bánkódtatok a magány miatt? (folyt lent)

26 évesen:)

azóta sokkal jobb!

Ha belegondolsz az egész "magány" meg "fajfenntartás" dolog ösztönös, amit nem TE akarsz, hanem az agyad próbál rávenni, hogy keress egy társat és szaporodj. Ennek még a régi időkben volt értelme, de most, hogy több milliárdan vagyunk totál felesleges sokszor, főleg, hogy egy csomó ember nem akar gyereket. Ez + az ember társas lény, de mint mondtam, utóbbit barátokkal is lehet pótolni.

Mellesleg ne szomorkodj túl sokat ezen, nem lehet meg mindened. Az ember kapzsi lény, minél többet akar, hiába van meg egy csomó mindene és ezzel nem téged akarlak leszólni, általánosságban mondtam, ilyen az emberi faj. Észre se veszed, de már maga az is, hogy van fedél a fejed felett, étel, számítógép mennyire jó dolgod van. A világ egy nagyobb részének nincs meg ez, vannak olyan akik Észak-Koreába születtek és diktatúrában élnek. Van sokkal rosszabb is, hidd el. Mai napig vannak olyanok akiket meg erőszakosan összeházasítanak olyannal, akit nem is szeretnek, mert a szüleik így döntöttek.

Ha lenne párkapcsolatod akkor valószínű valami mást hiányolnál az életedből.

Én csak két kutyát akarok, egy macskát és egy házat, kerttel ahol szaladgálhatnak, meg egy munkát higy legyen kajánk, piánk, gumicsontunk.

Gimiben jött ez nekem is, egyre erősebben hajlok rá, főleg most, hogy egy számomra fontos személy számára lettem nem fontos.