Mit tennétek a helyembe?

Ráérsz akkor megoldani a problémát amikor ott van előtted. Előre teljesen felesleges aggódni és agyalni.

Mi az, ami rád hárul egészen pontosan?

Kialakítasz MAGADNAK egy stabil, normális életet, amiben magadért vagy felelős és nem a börtöntöltelék testvéredért.

Semmi nem hárul rád. Az, hogy ha a szüleid idősek lesznek és segítségre szorulnak, nyilván a te feladatod lesz az ellátásuk, de ez idáig rendben van, minden (normálisabb) családban így működik.

Mitől félsz egészen pontosan?

Volt barátnőmmel hasonló dolgok miatt mentünk szét. Nem volt börtönös tesó, de két rokkant, házsátos, beszűkült szülő az volt bőven, és még van is.

A csajjal 3 év nyűglődés után szétmentem. 3 éven át ígérgette hogy "de jövőre már tényleg más lesz az életem, tényleg sarkamra állok". Volt hogy még az összeköltözést is megígérte.

De nem, semmi nem lett három év alatt. Ugyanott tart, a lehúzó, goromba, minden nyűggel megáldott szüleit cipeli egymaga a hátán, akik természetesen semmibe veszik továbbra is.

Nem is szülők azok, csak gerinctelen szörnyek, akik szépen lassan elhalnak, de közben addig is jól szívják szerencsétlen lányuk életenergiáját.

Na nekem ebből lett elegem. A lánynak megigértem hogy ha valóban nagy baj van, akkor hivjon fel, segítek rajta ha tudok, de velem ne tervezzen így leélni még 5-6 vagy még több évet.

Azóta sincs új párja, egyre jobban belemenekül a munkába inkább.

Megoldási javaslatom: Lépjél le otthonról, és hagyd a francba az egészet.

Ha a súlyosan beteg testvér azt jelenti hogy önellátásra képtelen, akkor keressetek egy szociális helyet, ha kell kifizettek megtakarításból majd pár milliót, és megvan oldva.

Szépen hangzik hogy "én feláldozom az életemet az xy-ért, mert a valakije vagyok", de nem éri meg.

A börtönös tesóval meg az égvilágon semmi dolgod nincs, aki a saját életét tönkrevágja, az a tiedet is csak tönkrevágná.

Eleinte talán lesz némi lelkiismeret-furdalásod, de aztán amikor lesz stabil párkapcsolatod, lesz karriered, meg tudod valósítani azt az életet amit szeretnél, és akár saját normálisabb családod is lesz, akkor inkább azt fogod mondani hogy megérte.

Az élet rövid, és egy van belőle, tessék nem kútba dobni az egészet azért mert úgy lenne "illő".

Egyet kell értenem az utolsó válaszolóval. A súlyosan beteg testvéred ápolása nem a te feladatod. Egy ilyen beteg ápolására egy ember élete teljesen rámegy. SENKINEK még a szüleidnek sincs joga ekkora áldozatot kérni tőled. Ha a szülők meghalnak tesót be kell rakni egy otthonba és kész, így nem teszi tönkre a te életedet is.

Másik tesóval meg nem kell foglalkozni, nem is kell vele rosszban lenni, az is lehet, hogy megváltozik, de felelősséged irányában sincs. Ó és ne adj neki kölcsönt soha.

Ismered a vesszőt? Tanuld meg használni! 😃 Ne haragudj, de kínszenvedés keresni az értelmet a mondandódban így, tagolatlanul.

És a problémádnak is a tanulás a kulcsa!

Ha már egyetemen vagy, akkor azt csináld végig! Csak figyelj jobban, mint a nyelvtanórákon! 😃

Aztán majd lesz egy olyan munkád és közösséged, ahol nem kell foglalkoznod a zűrös tesóddal és gondokkal teli családoddal. Lesz saját házad, saját családod...

Én leépíteném a tesóval a kapcsolatot. Családdal meg legyél jóban azért. Beteg tesód terhe fog rád hárulni. Majd egyszer. De remélhetőleg szüleid nem 10-15 év múlva hagyják rád ezeket a dolgokat. Szóval van időd kialakítani egy saját életet, saját családdal, egzisztenciával.

Nem tudom a böris tesód milyen személyiség, de ha ilyen nárcisztikus típus, akkor tényleg menekülj tőle! (Nézz utána!) Attól, hogy rokonod, még nem kell, hogy jóban legyél vele.

Szóval amitől félsz, az nagyon távoli jövő. Jelenleg. Nem szabadna, hogy korlátozzon téged.

Szóval összességében a lényeg: Önállósodnod kell! Ha nem függsz senkitől, akkor nincs aki bánthatna vagy elvehetne tőled.

Én az egyetem utolsó lévében úgy bepánikoltam, hogy pszichiátriára kerültem, mert féltem, hogy majd, amikor rám hárul minden, olyan hibát elkövetek, amivel nem csak én, de az egész csalkád bajba kerül, meg is ölhetelk mást, a híd alá kerülhetek, stb, mert valamit nem jól csinálok.

Amikor belecsöppentem az életbe és jöttek a nehézségek apránként, akkor rájöttem, felesleges rágörcsölni, elég akkor foglalkoznmi a gonddal, ha ott van és megoldhatatlan probléma nincs.

Kitartást!