Teljesen megváltoztam, mit tehetnék ellene?
Tizenhat éves lány vagyok, így sok mindenki szemébe elsőnek úgy tűnik amikor mesélek a problémámról, hogy csak hisztizek. Senkihez sem tudok fordulni, a nagyszüleimnél süket fülekre találok, csak a nővérem van nekem, de beletemetkezik a munkába, saját élete van. Az anyukám két éve hagyott el engem, ezt követően kissé magamba fordultam, de elviselhető volt. Aztán lelépett a nővérem is, akit mindennél jobban szerettem, és ez elég nagy törés volt. Aztán az apám, aki születésem óta nem foglalkozik velem, egyszer benyögte előttem, egy "családi összejövetelen" hogy szeretne a barátnőjével örökbe fogadni egy gyereket. És akkor tényleg elegem lett...Már nem volt kedvem semmihez, és az egyetlen egy barátnőmet is hanyagolni kezdtem, ahogy minden mást. Fogyókúrába kezdtem, mert egyre csúnyábbnak találtam magam, levágtam a hajamat, bár vissza gondolva hülyeség volt, mert csak 45 kilót nyomtam. Végül elhatároztam hogy öngyilkos leszek, gyógyszerek által. Sikerült is a tervem, de 100ból csak 70 százalékig gondoltam komolyan, ezért nyitva hagytam a bejárati ajtaját a lakókocsimnak, hogyha netalán valakit érdeklek, mentsen meg. De sajnos nem jött senki, ezért elhatároztam magam akkor hogy tényleg megteszem. Táncos akartam lenni, így bekapcsoltam a zenét, amire az első táncvideómat akartam felvenni. És akkor valami megváltozott, és én döntöttem el hogy nem akarok meghalni, mert még rendbe hozhatom a dolgokat. A mamám, segített nekem, és túléltem a dolgot. Az első két napban tökéletesen éreztem magamat, mindent szépnek találtam, és elérhetőnek. De harmadik nap újra csak ültem, és néztem magam elé. Azóta már két hónap telt el, és se halál vágyam, se életkedvem nincs, legszívesebben csak eltűnnék. Nem jártam négy évig iskolába ezelőtt, mentális betegségek miatt, ezért túlontúl sok időm volt a gondolkodásra. Furcsa teóriákat kezdett szülni az agyam, hogy amikor öngyilkos akartam lenni tényleg meghaltam és a "pokolban" vagyok, hogy minden nap ugyan olyan. Túl nyugodt lettem, ami egyrészt azért zavar, mert ebből tudom hogy bajom van. Úgy érzem mintha valami próbálna belülről megemészteni, és nem engedi hogy boldog legyek, legalább egy kicsit.
Nos, ezt jó volt megírni ^^ ha idáig elolvastad, nagyon köszönöm, ahogy a választ is. Pszichológushoz nem szeretnék fordulni, mert egyedül nincs ínyemre elmenni. Valaki tudna olyan tanácsot adni, amivel újra visszakaphatom magam?
válasza:Szia. Szerintem sokan vagyunk úgy, hogy nincs kire támaszkodni. Ha szeretnel beszelgetni, irj nyugodtan !
24/L
válasza:Hát igen. Lassan önállósodni kell, persze, de 16 évesen senkinek sem szabadna így magára maradni. Ez túl korai. Bele kell törődni a helyzetbe, és meg kell próbálnod kihozni a maximumot a szituációból.
Önismerethez javaslom az asszertivitást. Elsősorban azért, hogy te megértethesd magaddal a benned lezajlódó folyamatokat, segítsen célokat kijelölni, segítsen tenni magadért.
Röviden. Mik motiválnak téged? Hát a szükségleteid, természetes dolgok, ezek határozzák meg, hogy ki vagy. Maslow piramisát is ajánlhatom ehhez. A szükségletek határozzák meg mindenünket, ez az alapja, ezek generálják az érzéseinket. Ha egy szükségletünk kielégül (nem kell nagy dologra gondolni, éhes voltál, ettél), akkor ez pozitív érzéseket kelt. Ha egy szükségleted kielégítetlen már régóta, és folyamatosan prioritáson van, tehát ezt érzékeled úgy, hogy leginkább szükséged van rá, akkor az bizony nagyon le tud húzni negatív érzésekkel. Asszertivitást ha megtanulod, akkor fel tudod ismerni ezeket a dolgokat, és ezek a negatív érzések, mint a magány, elkeseredettség stb... nem kerítenek be, nem agyalsz majd rajta, mert már tudni fogod, hogy ez csak egy jelzés a tested-lelked felől, hogy valami nincs rendben. Nagyon könnyű lesz rájönni ez után, hogy milyen szükséglet is generálja ezt, milyen hiányod van. Innetől a szükséglet kielégítésére végtelen számú lehetőség van. Csak csináld azt, ami legjobban tetszik. Ez lesz a fejlődés
És ez mindig is a komfortzónán kívül lesz, ki kell mozdulni, meg kell erőltetned magad, rá kell venned magad, hogy csináld.
Ez felelősség kérdése (itt jön, hogy egy 16 évesért ideális esetben még felelősek a nevelői), és a te életed csak és kizárólag a te felelősséges. Nem várhatod el, hogy más csinálja meg neked a dolgaidat, nem várhatsz el semmit... (kérni lehet, az más dolog, az az asszertivitás egyik leglényegesebb dolga. De kérni és elvárni az más, nagyon más).
Szóval ja. Most el vagy halmozva ezekkel a negatív érzelmekkel, amiket nem tudtál feldolgozni, mert sosem tanította senki. Belekerültél egy negatív spirálba, ahonnan mindig csak lejjebb kerülnél.
Ebből ki kell törni, és ez a kérdés a bizonyíték, hogy szeretnél kitörni. Szóval ragadd meg ezt az elhatározásodat, és csináld meg magadnak az életedet! 🙂
Diákmunkát javaslom így nyárra! A közösség sosem rossz 🙂
Szóval tegyél fel ilyen kérdéseket, mint ez, keresd-kutasd a megoldást (sose a kifogást), merj kérni, merj adni.
válasza: válasza:Nem szeretem az amcsikat. De ...
Ha pokolban sétálsz,sétálj tovább. - Churcill
Menned kell, muszáj haladnod,ha ki akarsz jutni belőle,ne pillanatnyi örömöt keress,és gyors megoldásokat,amik egy ideig mennek csak. És ideiglenes bajra ne keress végleges megoldást. Szinten 18/F
Nekem is maradt a vég,én valami másban hiszek,mást akarok elérni,ami lehetetlen,úgyhogy igen...nem vagyok normális,sem túl okos. Te viszont változtass. Ha koszos vagy azt szereted? Nem,tehát megfürdesz. Ugyanígy!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!