Van itt olyan aki fiatalkorában nagyon sokat tanult, mert a szakmája megkövetelte? Hogyan éltétek ezt meg?

Igaz, nem egy borzasztóan nehéz szakra járok, de a hivatással járó felelősség és nyomás sokszor maga alá gyűr. Viszont bármennyit képes lennék tanulni azért, hogy végre azt csinálhassam, amit a szívem a diktál.

Csecsemő- és kisgyermeknevelőnek tanulok. :)

Bocsi, az lemaradt, hogy mindig a célt tartom a szemem előtt, szeretnék gyerekekkel foglalkozni, ez tesz boldoggá. Így mindig erre gondolok, amikor azt érzem, hogy nem bírom tovább...

Én orvostanhallgató vagyok és lekopogom, de eddig viszonylag jól megy az egyetem, talán egyre jobban. Én nem érzem áldozatnak, hogy kb csak tanulok és mást nem igazán csinálok. Tudom, hogy kívülről sokan azt hiszik, hogy szenvedés, hogy valaki éveken át csak könyvek felett ül ahelyett, hogy "élne", de számomra ez az élet (persze csak a magam nevében beszélek), nem vágyom másra. Most is tudom, hogy soha nem fogom megbánni, hogy ezzel töltöttem a fiatalkorom, mert ezt élvezem, ez a hivatásom és ez életre szól. Megtanultam örülni olyan hétköznapi dolgoknak, hogy mondjuk 2 hét kemény, reggeltől estig tartó tanulás és egy sikeres szigorlat után van időm elmenni sétálni egyet vagy megnézni egy filmet, találkozni a barátaimmal. Inkább az a szenvedés, mikor valami olyan tárgyból kell vizsgázni, amiről tudja az ember, hogy totál haszontalan számára, semmire nem fogja használni, soha a tudását és más, fontosabb tárgyak elől veszi el vele az időt, értsd: ha mondjuk patológus szeretne lenni valaki, akkor is le kell vizsgáznia pl pszichiátriából is. Én az ilyeneket úgy élem meg, hogy ha ez kell ahhoz, hogy elérjem a célom, akkor szívesen megteszem a tőlem telhetőt.

Orvostanhallgató vagyok, de elégedett vagyok a fiatalkorommal :D. Jól megy az egyetem, sokat tanulok, de emellett sokat járok bulizni, szoktunk társasozni, kirándulni a barátaimmal, jut idő filmezésre, sorozatokra, edzésre. Csak mindennek megvan az ideje, viszonylag szigorúan vannak beosztva a napjaim, heteim. Nekem ilyen az életem. Néha azért irigykedve nézek más karon tanuló vagy már végzett régi barátaimra, akik jóval szabadabban mozognak és nem kell sorban lemondaniuk a programokat.