Egész életemben félreértettek. Nem ismerem önmagam eléggé mégis elvárják, hogy spontán tegyek meg mindent. (25N)?

Óvodától kezdve mindig voltak barátaim meg úgy szociális életem, de közben meg nyíltan vállaltam szeretek egyedül lenni ,nem éreztem magam magányosnak, most utólag érzem ezt ,hogy félreértettek, mert akkor azt hitték biztos enyhe autista vagyok ha élvezem a magányt (mikor minden hétköznap zsufolt suliban vagyok, szerintem full normális ha szeretek néha egyedül lenni nem belerohanva,hogy mindenáron minden körülmények közt társaságban legyek ,de közben ugyanúgy voltak programjaim a koromnak megfelelően), de most 25 évesen jöttem rá, hogy nem szeretek egyedül lenni. Bármit csinálok senkit nem érdeklem. A legrosszabb az,hogy rokonokkal sem tudok önmagam lenni mert ök is lenéznek ettől persze baromira feszült leszek és bárkin levezetem a végén mert nem vagyok képes felfogni,hogy mindvégig amig száz, hogy kedves vagyok meg nyílt akkor sem leszek senkinek szimpatikus. Pár hete voltam pszichológusnál és nem hitte el,hogy voltak szociális életem szerinte csak is skizofrénia meg autista lehetek. Hogy az istenbe legyek szociális ha bármit csinálok mindig mindenki egyszerűen azt érezteti velem,hogy nem vagyok értékes senkinek csak magammal foglalkozzak,de nem megy nekem kell a szociális élet. Túl nyílt és közvetlen vagyok az igaz,de velem szemben mindenki zárt aztán én vagyok az autista mert velem nem akar senki barátkozni. Néha az az érzésem, hogy vannak azok akiknek a barátság kifullad abból, hogy szórakoznak,de nem foglalkoznak a másikkal igazából csak jó együtt bulizni, de nekem ilyen nem kell. Nem attól érzem magam jól ha csak bizonyos közös programok miatt kedvesek egyébként meg csesznek rám. Nyíltan vállalom a hibáim,a gobdolataim úgy bármit.Ugyanezt nem kapom vissza senkitől. Vállalom, hogy ahhoz képest milyen törékeny vagyok eléggé odateszem magam ha kell,de nem akarok független lenni érzelmileg szükségem van,hogy törödjek másikkal ... mondták már menjek szórakozó helyekre ott biztos lesznek barátaim. 😑 miért fizessek azért, hogy vagy össze vagy nem. Májusban lesz egy két napos program pesten azon próbálok szociális lenni (brutálisan feszült típus vagyok egyszerűen nehezemre esik ellazulni),de attól még tény, hogy egyszerűen nem érzem azt,hogy engem akarnának megismerni nem pedig azt akit látni akarnak bennem. Úgy vettem észre mindenki úgy viselkedik, mint egy pszichológus az első alkalommal máris leírnak és nem törődnek azzal máskor, hogy viselkedsz mert nekik az az egy pillanat hagyott bennük mély nyomot a többit meg elfelejtik. Ez nem egy kérdés csak rátok tukmálom a nyomorom 😂 A legszebb az egészben, hogy fullosan csak azok nyíltak velem akik ki akarnak kezdeni velem ezért chat alapú Facebook messengert csináltam magamnak és töröltem a másikat, hogy véletlenül se zaklassanak. Butácska vagyok meg naiv és álmodozó,de látom közben mi történik körülöttem felfogom ,hogy milyen a világ, de nem vagyok képes bele törődni.

Félreértés pl: - Attól mert képes vagyok megmondani,hogy voltak barátság extráim egyből azt hiszik,hogy szexről akarok beszélni vele.

Mert vállalom még nem jelenti azt,hogy ki szeretném vesézni főleg nem úgy, hogy eröltetik..... stb

Nem tudok kedves lenni mert félreértik pedig csak alapból kedves vagyok. Egyből azt hiszik akarok valamit.

Vagy mert csendes vagyok még szeretek beszélgetni csak nem vágyok arra,hogy mások nyakába ugorjak,hogy figyi dumcsizzunk már hanem megvárom,hogy tényleg meg legyen a szimpátia és akkor beszélni velük, de nem várják meg,hogy kialakuljon nálam ez a fajta valami hanem ott azonnal menj oda valakihez beszélgetni. ...stb