Miért nincsenek barátaim, olyanok akik megértenek és nem felületesek?
Nem vagy szellem, látszik, amit írsz, és válaszolok. :)
Szerintem egyszerűen csak alapból kevés az olyan ember, aki nem felületes, és jó barát tud lenni. Keresni kell, kitartóan, szelektálni, ki érdemes arra, hogy valóban az életed részévé tedd.
A pszichopaták egyébként kifejezetten ragadnak a segítőkész emberekre, amilyennek te tűnsz, szóval érdemes némileg megerősödni lelkileg, és keményebbnek lenni.
Ehhez kapcsolódóan van egy kedvenc tanmesém, bocsi, ha hosszú, de szerintem hasznos:
"Egy kígyó már annyi embert megmart a faluban, hogy alig-alig mert valaki is kimenni a földekre. A Mestert viszont annyira szentnek tartották, hogy az a hír járta róla, hogy megszelídítette a kígyót, és meggyőzte, ne alkalmazzon erőszakot.
A falubelieknek nem is tartott sok időbe, míg felfedezték, hogy a kígyó valóban ártalmatlan lett. Kővel hajigálták és a farkát ráncigálták.
A jócskán megkínzott kígyó bekúszott egy éjjel a Mesterhez panaszkodni. De a Mester azt mondta:
- Barátom, az a baj, hogy abbahagytad az emberek ijesztgetését!
- De hiszen te tanítottál arra, hogy gyakoroljam az erőszakmentességet!
- Én azt mondtam, hogy a marást hagyd abba! Sziszegni attól még szabad, sőt, néha kell is!"
erre már nincs megoldás...én is rengetegszer ezt tapasztaltam már. annyival tudsz javítani az esélyeiden, hogy megpróbálod összeszedni magad, és egy magabiztos emberként próbálkozni.
a legtöbb ember ilyen, elvárásaik vannak, de kötelességeket nem éreznek.
én kb. 2 éve itt ismertem meg egy csajt. pontosan úgy, hogy egy hasonló kérdést feltettem, és ő írt nekem privátban, hogy hasonlóan gondolkozik ő is, ugyanígy haverjai vannak, de nincs 1 ember, akinek bármit elmondhat.
addig semmi gond nem is volt, ameddig szüksége volt egy támaszra.
utána szerencséje lett és jobbra fordult az élete pár hónapja(lett egy párja, így gondolom mostmár neki sírja el a bánatát, ha épp van). nekem továbbra is hasonlóan telnek a napjaim. szerinted ki lett a szar ember? hát én...és hogy hanyagoljam, ameddig ilyen negatívan állok bizonyos dolgokhoz, mert csak lehúzom.
ilyen undorító, hálátlan emberek vannak...ez az élet.
ha én is azt mutatnám magamból, hogy egy kiegyensúlyozott, boldog ember vagyok, valószínűleg vonzanám az embereket...csak egy ilyen szerepet se lehet a végtelenségig elfedni vigyorgással...aztán ahogy kibukik a dolog, már fordulnak is el, nehogy lehúzd őket...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!