30 évesen még kilehet lábalni a magányból?

Egyszerű a kérdés, mégis olyan összetett a problémám, de megpróbálom a lehető legrövidebben megfogalmazni. 30 vagyok, de egy nagy senkinek érzem magam. Hosszú idők óta nincs párkapcsolatom, el is felejtettem már milyen az, haverjaim sincsenek már régóta. Azon kívül, hogy néha eljárok futni, abszolút nem járok el sehová. Egzisztenciám se nagyon van, még a szülőkkel élek. Mindent összevetve úgy érzem magam, hogy semmit nem érek az életben. És ezt csakis magamnak köszönhetem. Szerintem túlságosan éretlen voltam, nem voltam képes felnőni, és csak úgy elkallódtam az életben. Nem hajtottam a csajokat, hogy párkapcsolatom legyen, felnőtt koromra meg már haveri társaságot marha nehéz kialakítani. Már annak is örülnék, ha nap mint nap valakivel csak a neten eltudjak beszélgetni. Ami viszont a magánytól is jobban fáj az, hogy nem voltam képes hajtani az álmaimért, elhessegettem, hogy lehetetlen, mostanra meg 30 évesen triplán nehéz minden. Csak álmodozok, de olyan messzi van már, hogy lehetetlennek érzem az elérését. Mondjuk mit akarok, mikor már annak is úgy tudnék örülni, mint majom a farkának, ha valaki eljönne velem egy moziba, vagy csak egy kicsit beszélgetni.

Szóval, volt valaki hasonló helyzetben? Hosszú évek kilátástalansággal, magánnyal, és aztán valahogy kimászott ebből a gödörből és sokkal jobb lett? Mert azért így végig nézve magamon, nem vagyok egy könnyű eset. Nem a külsőmre gondolok, hanem inkább a belsőmre. Nem vagyok jó semmiben, az élet semmilyen téren nem adott tehetséget, szülők sem gazdagok, szakmailag sem vagyok túl képzett, verbálisan sem vagyok a toppon, amire csak rátett a sok éves magány, depresszió, egyszóval igazi visszahúzódó, csöndes, introvertált ember lettem. Egy üzletben nem is tudnék dolgozni, vagy ahol az emberekkel kell kommunikálni, nem is feltétlen azért, mert elszégyellném magam, hanem mert nem tudom fent tartani az érdeklődést, a kommunikációt, nem jönnének a gondolatok, a szófordulatok. Van esély még küzdenem az álmaimért és egy jó nagyot lépni? Vagy már túl öreg vagyok mindehhez?