Otthagyjam az egyetemet?
Eleve nem kell minden vizsgán átmenni, nem gond, ha 1-2 csúszik.
Tudom, nem állami és akkor ki kell fizetned még egy félévet.
Szerintem az lenne a legjobb, hogy ha elfogadnád, hogy lesz benne csúszó, viszont legalább lesz diplomád.
Most soknak tűnik az a plusz 3 kiló, de ha most feladod, 20 év múlva a szalagon sokszor eszedbe fog jutni, hogy ba dmeg, szaros 300 ezer forint miatt adtad fel.
Azért jól gondold meg, hogy tuti e ez a diploma, mert azért egy jogival nem könnyű elhelyezkedni, másrészt elég proli mentalitásod van, szal nem csodálkoznék, ha elvégeznéd, aztán ugyan úgy mennél vele a szalagra.
Úgy kellett volna csinálnod, hogy már év elejétől kezdve folyamatosan ismételsz, legalább kéthetente-havonta, amit eddig vettetek. Meg jogon konkrétan feketén-fehéren le van írva, melyik törvénykönyv melyik részét fogjátok venni az adott szemeszterben, ha épp van egy kis időd (csak akad egy szabad hétvége) akkor olvasgathatsz előre is.
Nagyon fontos, hogy szeresd, amit tanulsz. Jó elhiszem, nem minden törvény vagy szabályzat érdekes. De tudd, milyen munkakörben dolgoznál. Ráadásul érdemes államvizsgázni is, amit még kalkulálj bele, hogy plusz három év, gyakorokoskodás. Nem állommeló a jogász szakma.
Ha tényleg érdekel keress egy rétegterületet (pl. médiajog, fiatalkorúak jogai) és ebben merülj el a későbbiekben. Vagy nyald be magad ismerősöd ismerősének a valakijénél, hogy tudj hova menni később gyakornoknak, máshogy nemigen fog menni.
Lazaság a kulcsa. Lesz ez még rosszabb is, legközelebb vagy tanulj folyamatosan, vagy ne görcsölj rá ennyire, ha fizetősön vagy, jó a kettes is.
Egyébként nem is kellene ilyen hülyeség miatt kiakadnod, meg arra gondolni, hogy otthagyod, gondolj bele, mások örültek volna, ha bekerülnek.
Legyél kicsit lazább, 18-20tétel simán megtanulható kettesre egy-két nap alatt, négyeshez elég három nap. (Persze orvosin nyilván több kell, de én sem 'büfészakos' vagyok, tudom, miről beszélek) Ha van is néhány nehezebb tárgy, azokra hamarabb kell elkezdeni készülni, de ha gyakorlati jellegű a tárgy, akkor gyakorlatokon kellene odatenned magad, mert ha ott nem érted a lényeget, akkor pont így fogsz reagálni, mint most
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!