Ti miért nem vagytok sikeresek a nőknél/férfiaknál?

Azért vagyok sikertelen, mert nagyon kevés olyan szituációba botlok, mikor tényleg tudnék ismerkedni. Nyitott vagyok ilyen téren és minden alkalmat megragadok, de kevés az ismerkedési lehetőség, mivel alapjáraton nem szeretek sok ember között lenni, és inkabb otthonulos típus vagyok. Persze próbálok ezen változtatni, de az alap tulajdonsagaimat nem tudom ellentettjere fordítani.

A tapasztalatom azt bizonyítja, hogy onnantól h kialakult az ismerkedési lehetőség már nincs gond. Külsőleg teljesen rendben vagyok, tudom, hogy mikor merrefelé lehet elvinni egy beszélgetést, van humorerzekem ( ami persze valakinek nem vicces, de másoknak igen ), és volt már több barátnőm is, szóval van tapasztalatom a téren... Szóval szerintem csak a talalkizasok számát kellene növelni, mert akikkel osszefutottam eddig és jót beszéltünk azokról kiderult h van vagy barátja, vagy nem akar barátot, vagy éppen nincs meg a szikra, de olyan is volt, hogy a nő leszbi.

34.

Nekem spec. nem. Nekem a saját elhatározásomon múlik minden. Nem is szeretem, ha vigasztalnak, az nem segít. Abban igazad lehet, hogy a motiváció segíthet egyes embereken, de szerintem ott is csak kis százalékban, és a siker a saját elhatározásán fog nagyobb arányban múlni, nem azon, hogy kinek nyavajgott. Ettől persze még lehet némi értelme, de nem túl sok.

36.

Értem, hogy jól esik neked, de az a jóleső érzés közelebb visz a probléma megoldásához, vagy csak könnyebbé teszi az elviselését? Nem mindegy.

Nem járok el sehová, barátaim sincsenek, nem vagyok fent a facebookon. Így azért elég nehéz csajozni. Ehhez társul némi visszafogottság, így ha eljárnék bulizni is a nem létező haverokkal, akkor még így is nehéz lenne odamenni valakihez és flörtölgetni. A spontán ismerkedés egy konditerembe, futópályán, utazások alkalmával pont ezért nem is megy. Nincs nagy dumám, nem tudok fenn tartani egy beszélgetést sokáig. Egy nő meg akármit mond, az ilyen pasikat részesíti előnyben, nem a visszahúzódó szótlan figurákat. Még ha esetleg jóképű is lennék.

Nem hibáztatok senkit, csak a magánnyal társul egyfajta depresszió, szociális fóbia, enyhén, amiből könnyen kilehetne jönni, de ahhoz társaság kellene, amit meg nem tudtam kialakítani már több, mint 5 éve. Egy senkinek érzem magam, úgy érzem hogy mindenki lenéz, ezzel a hozzáállással meg nehéz belekezdeni a változásba, pedig folyton azon vagyok, hogy na majd holnaptól, na majd hétfőn valami újba belefogok. De lassan már az álmaim is elvesznek, lassan már nincs miért élnem, és a fejem is tök üres. Ez nem siránkozás, nem pillanatnyi depresszió, hanem már hosszú évek óta ebben élek.

Egy párral jelen pillanatban azért lennék boldog, mert itt a szilveszter, mondjuk filmezgettünk volna, beszélgettünk volna, társasoztunk volna, puzzlet raktunk volna ki, vagy éppenséggel már gyerekeink lennének, akik lekötnének. Ugyanez a karácsonyi téma is. Mondhatja nekem bármelyik spirituális, felvilágosult ember, hogy egyedül is jól tudod érezni magad, nem kell ahhoz senki. Igenis a legtöbb embernek kell. Munka után jó valakihez hazamenni. Jó valakivel eltölteni a hétvégéket, legyen az szó egy moziról, kirándulásról. Jobb eltölteni az ünnepeket, jó valakihez csak úgy odasimulni, szexelni, beszélgetni, megosztani a vágyaidat, álmaidat, gondolataidat...

...és nem ide írni lassan 30 évesen a gyakorikérdésekre szilveszter estéjén.